Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)

Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések

- A gyár legnagyobb létszámmal 1964-ben dolgozott, 19 404 fővel. A gyár és a kiszolgáló szervezetek (anyagelőkészítés, szolgáltatások, közlekedés, oktatási, egészségügyi intézmények, kereskedelem, stb.) ekkor mintegy 25 000 munkavál­lalónak, a családtagokkal együtt mintegy 100 000 főnek (Miskolc város felének) nyújtott biztos megélhetést. (KM TDGY2006.35.1., illetve 99.115.1.)- A források alapján a legnagyobb arányú egyéni teljesítmény növekedést a mechanikában 1949-ben Kálna József érte el, aki 10 000%-ot teljesített. (KM TDGY 2006.24.1.)- 1951-ben a 33 napra tervezett II. sz. kohó átépítését rekord idő alatt, 21 nap alatt végezték el. Ez a munka korábban hat hónapot vett igénybe. (Ld. 89.)- A gyárnak a ’60-as, ’70-es, ’80-as években kb. 6 000 női és kb. ugyanennyi bejáró, illetve mintegy 4 500 30 éven aluli dolgozója volt (Ld. 204.)- A gyár üzemeinek vízfogyasztása az évek során folyamatosan nőtt. 1952- ben pl. már 9 118 582 m3 vizet fogyasztott az üzem, ami 265% emelkedést jelen­tett 1944-hez képest. (KM TDGY 76.100.731.1.)- A vasgyár környezeti szennyezőhatása a II. világháború után bekövetkető nagyarányú fejlesztésekkel párhuzamosan óriási mértékben megnőtt. A nagyol­vasztói ún. Elex-ekben letisztított port mosóvízzel távolították el. A keletkezett zagyot, mely 34% fémvasat, 1% mangánt és 0,6 % ólmot tartalmazott, az ’50-es években még a Szinvába eresztették ki. Ez a zagy mintegy 3 400 tonna fémvasat tartalmazott. A ’60-as években a gyár évente 40 tonna olajat és több mint 310 tonna kémiai szerves szennyező anyagot engedett az egyik legszennyezettebb hazai patakba, a Szinvába. A kilencvenes években a vízminőség látványosan javult és utána már a halak is megtelepedtek a patakban. (KM TDGY 2006.5.1.)- A vasgyár hatalmas területen feküdt, üzemterülete 1952. évben 258 kh 772 Dől volt. A hozzácsatolt területekkel együtt: 1954. évben 308 kh 716 Dől Gyárkörnyéki területek:- lakótelepi terület 203 kh 1 283 Dől,- szántók 10 kh 91 Dől,- legelők 90 kh 316 Dől,- Diósgyőrben 3 kh 169 Dől, Újdiósgyőrben 4 kh 626 Dől, Alsóhámorban 3 kh 9090Ö1. Összesen: 315 katasztrális hold és 194 Dől. (KM TDGY 73.155.1.)- A DIMAVAG-gal, Nehézszerszámgépgyárral és más kisebb gyárakkal kö­zös lakótelepen 1954-ben 2 944 lakás állt a dolgozók rendelkezésére, az 1945. évi 1 798 lakással szemben. A lakótelep 761 egyszobás, 422 kétszobás, 134 három­szobás, 38 négyszobás, 9 ötszobás és 140 barakk lakásból állt. (KM TDGY 99.115.1., illetve 2006.24.1.) A kolónia a XX. század fordulóján, a szakirodalom szerint a monarchia legmintaszerűbb lakótelepének számított. A korabeli sajtó beszámolójában megállapította: „Utcái száz évvel előzték meg rendezettség és tisztaság tekintetében Miskolcz útcáit...a gyár tüzes kohói mellett, idegölő és testet sorvasztó műhelyeiben dolgozó munkásezreknek olyan valamiben van részük, amiért még a nagyvárosi ember is méltán megirígyli őket”. A 14 000 gyümölcsfá­val telepített kertes, alacsony léckerítéssel körbezárt házakban lakó dolgozóknak e környezet kellemes kikapcsolódást és pihenést biztosított. A lakótelep jelentős része mára lepusztult állapotba került (a szerző). 354

Next

/
Oldalképek
Tartalom