Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)

Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések

350. Egy sikeres kohászcég történetéből Részletek Szalai Zsuzsanna CH Zrt. vezérigazgató tájékoztató anyagából. 2006. június. KM TDGY A csavar- és húzottáru termékek gyártásának története 1870-es évekre nyú­lik vissza, amikor az új diósgyőri vasgyár felépítésével egy időben elhatározás született a csavargyártás feltételeinek megteremtésére. Mindezt elsősorban a vasútépítés intenzív fejlődése tette szükségessé. Az üzemszerű termelés 1883-ban indult meg. A húzóüzem létesítését 1933-ban határozták el. Az igény részben a vasút fejlődésével, részben honvédelmi igényekkel függött össze. A negyvenes évek elején a háborúra való felkészülés igényelte a méretpontosabb, megmunká­lás nélkül beépíthető húzott rudakat. Kezdetben házilag készített húzógépen indult a termelés, majd a II. világhá­ború alatt csúcsnélküli csiszológépekkel, hántológépekkel, valamint egyengető gépekkel bővült a géppark. 1962-ben a drótgyártást a December 4. Drótművek vette át, majd 1969-70-ben új hántoló-csiszoló üzem épült, melybe új termelő­berendezések is kerültek. A kapacitás ekkor 30 000 tonna/év volt. 1977-ben a csavargyártó, valamint a húzó, hántoló, csiszoló egység összevo­násra került és Csavar- és húzottáru gyáregység néven működött tovább a Lenin Kohászati Műveken belül. Az 1980-as évektől folyamatosan történtek beruházá­sok, a meglévő berendezések modernebbre cserélése, valamint új technológiák bevezetése. 1988. január 1-tól Csavar- és húzottáru leányvállalat néven működött to­vább a társaság. A leányvállalattá alakulás célja azt volt, hogy a vállalat nagyobb önállóságával a vezetők és dolgozók érdekeltsége növekedjen és javuljon a gazda­ságosság. 1989. december 12-én a leányvállalat részvénytársasággá alakult át. 1990. január 1-vel a Részvénytársaságból különvált a Csavar- és Alkatrészgyártó Kft., mely önálló szervezetként működött tovább. 1995-ben a cég Alsózsolcán megvásárolta új telephelyét. 1997-ben a felújított üzemcsarnokban megkezdődött a gyártás, részben a megújult gépparkkal. 2002-ben a Salgótarjáni Acélárugyár Rt. Részvényeinek 92,3 %-át megvásárolta a Társaság, mellyel É-K Magyarországon egyedülálló vállalatcsoport jött létre a feldolgozóipar területén. 2003-tól a Csavar- és Húzottáru Rt. egyik leányvállalata a CH Befektető és Hulladékhasznosító Kft. keretein belül megkezdődtek a huzalpolcok, kosarak gyártása. A cég vezetése idejekorán felismerte és fő célkitűzésének tekintette, hogy a munkatársak elégedettsége, a megfelelő munkahelyi környezet, jó munkahelyi légkör igen fontos egy olyan cég számára, aki a hosszú távú fejlődésben gondol­kodik. Ennek érdekében évenként ismétlődő alkalmakat biztosítanak dolgozóik­nak, amikor is az egész éves munka, rohanás után a pihenésen, kikapcsolódáson van a hangsúly. Ilyen ismétlődő programok pl. a Mikulás nap, a CH-s napok (gyereknap, Nívó-díj átadás), a Nyugdíjas találkozó. Megalapították a Nívó-díjat, mely díj célja a munkavégzés jó minőségének elismerése, ezzel színvonalas, megbízható munkát végző munkatársak elismeré­se, díjazása. A díj odaítélése nem a vállalat vezetése, nem külső zsűri, hanem a 344

Next

/
Oldalképek
Tartalom