Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

nak a gyárnak, de hogy a szekerek üresen mentek és üresen mennek, arról Főis­pán Úr vizsgálat útján bármikor meggyőződést szerezhet. Amidőn tehát az esetleg rejtőző vöröskatonák élelmezésének vádját a legha­tározottabban visszautasítom, kérem Főispán Urat, hogy gyárunk reputatiója érdekében indítson ezen ügyben kíméletlen vizsgálatot. Ami azt illeti, hogy munkásaink kivonulnak a Bükkbe az sem valószínű, bár mi csak tegnap vettük át a telep feletti szigorított ellenőrzést, tehát nem volt módunkban még meggyőződést szerezni arról, hogy vájjon ez a kósza hír mennyi­ben igaz. Az azonban, hogy egyik-másik munkás kimegy orvvadászni, gombát vagy rőzsét szedni, még nem szolgálhat okul annak, hogy a gyár ellen ilyen sú­lyos vádat hangoztassanak. Munkásainknak eszük ágában sincs harcolni, azok békét akarnak és azt, hogy békés viszonyok közt éljenek. Réssel ezredes úr előtt - aki tud magyarul - a munkásokat kioktattuk és hangsúlyoztuk, hogy mihez tartsák magukat. Idemel­lékelünk egy ma kibocsájtott plakátot és hirdetményt, amelyekből Főispán Úr meggyőződhet arról, hogy mindent megtettünk a rend és nyugalom érdekében. — Egyébként tudjuk, hogy a vádak honnan erednek és éppen ezért le tudjuk azokat kellő értékükre szállítani. Végül tisztelettel kérjük a Főispán Urat, hogy az élelmiszerek szállítása tárgyában vizsgálatot indíttatni szíveskedjék. Mi bármilyen hatóságnak rendel­kezésére állunk, mert mi magunk szeretjük legjobban, hogy ezek a gyár jó hírne­vét és a gyár reputátióját rontó rémmesék megszűnjenek. Magunkat Főispán Úr jóindulatába ajánlva, vagyunk Diósgyőr Vasgyár, 1919. augusztus 7. Kiváló tisztelettel: Malasits Géza gyárigazgató FBMMTII. 30. 633. Román megszállás 1919. augusztus 12. Központi Igazgatóságnak: Július 23-án, szerdán este értesítést kaptunk a vármegyei és városi direktó­riumtól, hogy a harmadik hadtest feloszlik és katonái széjjelszélednek. A felvo­nulási processzus lassan terjedt, közben a románok Poroszlónál nagy erővel átjöt­tek a Tiszán és Füzesabonynál elvágták a hadtest visszavonulási útját. Erre a bomlási folyamat még erősebben indult meg. Aug. 2-3-án nagy személyzettel a magyar hadtest rengeteg áruját mentettük meg, amit különben a pályaudvaron ólálkodó csőcselék széthordott volna. Ezen áruk közül a katonai cikkeket átadtuk a román hadseregnek, míg az élelmicikkeket a csapatok parancsnokságától leltár ellenében elárusítás céljából a fogyasztási szövetkezetünk vett át. Július 30-án a 3. hadtest elhatározta a fegyverletételt. A román csapatok aug. 4-én jöttek a város alá, aug. 5-én átvették a város parancsnokságát, ugyanakkor az időközben kinevezett Bottlik József főispán közvetítésével a vasgyár igazgatósága Réssel ezredessel, a román csapatok parancsnokával tárgyalások indultak meg, melynek eredményeképpen a következő jegyzőkönyv jött létre aug. 6-án.

Next

/
Oldalképek
Tartalom