Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)
Fazola nyelve színes, erőteljes, kifejezőkészsége helyenként egyenesen drámai erejű; előadásának szenvedélyessége rendkívül hatásosan érvényesül a tárgyilagosságra törekvést hangsúlyozó előadásmód, az egyes szám harmadik személy használata következtében. Mondatszerkesztése nem hagy kétséget afelől, hogy a würzburgi születésű egri lakatosmester helyesen jellemezte magát, amikor az írásban való gyakorlatlanságát emlegette, de helyenként túl bonyolult, helyenként suta mondatainak nyers szépsége mögött olvasója megsejtheti „a fölényes biztonsággal tervező művészt és a finomkezű, aprólékos gonddal kivitelező mestert", a kor egyik legkiválóbb műkovácsát. Az emlékirat mondataiban kifejezésre jutó magatartás azonban nem a művészé, hanem az elhivatottsága tudatában minden áldozatot, az anyag romlást is vállaló üzemalapítóé. A könyvelésben való járatlanságából eredő 1170 forint hiány elengedéséért könyörgő „szegény Fazolá"-nak az a tudat ad végtelenül rokonszenves emberi tartást, hogy ahol 10 évvel azelőtt még „lakatlan, elvadult és út nélküli puszta vadon" terült el, ott most az ő munkássága következtében emberi település, virágzó jövő elé néző ipari létesítmény áll, s hogy az állam személy szerint neki köszönheti ennek a lakatlan vidéknek a benépesítését. Emlékirata végén Fazola kifejezi azt a reményét, hogy a vasmű felvirágzik, s mind az államkincstár, mind ő maga visszakapja befektetett pénzét. Tudjuk, Fazolának ez sajnos már nem adatott meg. A diósgyőri vasmű az 1780-as években lett rentábilis üzemmé; az alapító befektetett pénzét csak fia kapta vissza, az apa adósságait is ő rendezte. Az emlékiratot a Selmecbányái főkamaragrófi hivatal pártolóan terjesztette fel az udvari kamarához: „So viel sowohl... aus der Fassolaischen Instanz abzunehmen, so ist Schuldner nicht im Stand, die ihme zu Last fallende 1170 ft. Abzustossen", ezért töröljék ezt az adósságot. Az udvari kamara a javaslatot elfogadva a maga részéről elengedte Fazolának az 1170 forintból a kamarát illető hányad megtérítését, s a magánrészvényesek egy része is erre az álláspontra helyezkedett. Mivel más magánrészvényesek ragaszkodtak a rájuk eső hányad behajtásához, végül is 94 kux után törölték, 34 kux után továbbra is nyilvántartották Fazolának ezt az adósságát. A magánrészvényesek kezén lévő kuxok legtöbbjét a kamara a következő évek során átvette, úgy, hogy az 1779-ben elhunyt Fazola örököseinek az 1170 forint el nem engedett 34/128 részét végül ugyancsak nem kellett megfizetniük. Az emlékirat szövege - benne feltűnően sok ragozási hibával - a dátumig bezárólag idegen kéz írása. A dátum utáni záróformula és az aláírás Fazola sajátkezű írása, ezt betűhíven adjuk. A név írásmódja az emlékirat szövegében (két eset kivételével következetesen), valamint a sajátkezű aláírásban is Fassola. „Még 10 évvel ezelőtt, a es. kir. Diósgyőri Vasmű faktora saját buzgalmából elhatározta Heves és Borsod megyékben fellelhető hasznos ásványok felkutatását. A Diósgyőri Vasmű helyén akkor még egy lakatlan, dúsan benőtt, úttalan pusztaság és vadon volt. Fassolla hogy kőszenet és más hasznos bányaterméket tudjon fellelni, az említett vadonban többet csúszkált, mint ment. Széltében-hosszában, alvás nélkül, csupasz földön éjszakázva sok-sok éhezéssel és szomjazással, többször egészen összetörve, szétszakadozott ruházatban, félig mezítláb talált rá kőszénre, timsóra, ezüst- és réznyomokra, valamint a vasércre.
