Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

A panasz jogosult, mert a szertelen drágaság nagyon is bele nyúlik a csalá­dok benső életébe, oly annyira, hogy annak kedvességeit lenyirbálja, sőt magát a családi életet teszi nehézzé, terhessé. Hiába takargatják néhol külső pompával a zilált helyzetet; nyugodt, megelé­gedett élet csak ott lehet, hol a kereset arányban áll a kiadásokkal. Múlt számunkban megemlékeztünk arról, hogy gyári munkásaink napi kere­sete az átlagos 5 kor. 60 fillér, tehát sokkal magasabb, mint ezelőtt hat-hét évvel. Ezen magasabb napi kereseti összeg, így egyszerűen tekintve, a helyzet igen nagy javulását mutatja, azonban, ha szembeállítjuk vele az életszükségleti anya­gok mai árát, azt tapasztaljuk, hogy éppen nem rózsás állapotok uralkodnak, hanem éppen olyan nyomasztóan súlyos a családfenntaró helyzete, mint volt az akkori időkben. Tegyünk csak egy kis számítást úgy átlagban, látni fogjuk a valódi állapotot, s majd ehhez alkalmazkodva mondjunk ítéletet a mai helyzet felett. A legtöbb család hat tagból áll: apa, anya, 3-4 gyermek, sokszor a keresetkép­telen nagyszülők. De mert a 6 tag átlagos, állítsuk össze a táblázatot olyképen, hogy a jelen értékviszonyok alapján nyugvó napi kiadásait az átlagos 25 napi bérkeresettel hozzuk végül arányba. Lakás évi 160.- kor, 1 napi keresetre esik (fillér) -.64 Adó: állami, egyházi, községi -.12 Hús és zsiradék 1.30 Liszt és fűszer -.50 Zöldség -.04 Tüzelőanyag -.25 Kenyér: atya 30, anya 20, gyermekek á 14 fill. 1.06 Ruházat: atya 1 téli öltöny 30, 1 nyári 24.-kor., 1 pár cipő 12.-kor., 1 pár csizma 20.-kor., 2 pár talpalás 5.-kor., 1 kalap 3.-kor., fe­hérnemű 20.-kor., 1 munkásöltöny 5.-kor., évenként 119 korona. Anya évenként 70.-kor., egy gyermek: 1 téli öltöny 12.-kor., 1 nyári öltöny 10.-kor., 1 pár csizma 9.-kor., 1 talpalás 2 kor.-, 1 kalap 1.60 kor., fehérnemű 10 kor., á 44.60 kor., négy gyermek évenként 178.40 kor., 1 napi keresetre naponként esik 1.22 Tej 1 napi keresetre -.24 így tehát az egy napi keresetre, az 5 kor. 60 fillérre a kiadás naponta 5 kor. 37 fillér, mely összegben azonban csakis a rendes és elkerülhetetlen kiadások foglaltatnak benne. Ezen táblázatba csakis olyan cikkeket és pedig csak azon mennyiségben vet­tük fel, melyek a család életfenntartásához okvetlenül szükségesek, sőt annyira redukáltam, hogy senki sem vetheti a szememre, hogy a telhetetlenségig jól tar­tom a családot, mert hiszen ha a hús és zsiradék tételénél valaki talán azt mond­hatná is, hogy egyék a munkás krumplit, az olcsóbb,- viszonválaszul csak annyit mondok, hogy némi húseledel mégis csak szükséges a munkásnak is, hogy elvesz­tett erejét pótolhassa. Hogy a jelzett hús és zsiradék felszámított összege még

Next

/
Oldalképek
Tartalom