Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

évre érzékeny veszteséggel zárulnak, s nemhogy önerejükön megállani képesek volnának, de tényleges fogyasztói az ország közjövedelmeinek. Az 1881. évre esik a kincstári gyárak korszerű irányba való kialakításának kezdete, ettől az időponttól kezdődik a tévedések sorozata. A vasgyártási tevékenykedés ebben az időben külföldön már hatalmas méreteivel kibontakozik, az acéltermelő berendezések megkezdték hódító útjukat, modern gőzgépek szegődnek mindenütt a hengerlés oeconomiáját nagy hosszak előállításában kereső vasmű finomítók szolgálatába; nagyteljesítésű kokszolvasztók épülnek, melyek a nyersvas folyékony állapotban való felhasználásának előnyeit nyújtják a finomítóknak, a fölös olvasztógázok értékesítése is a legjobb nyomon halad előre, egyszóval teljesen kibontakozott immár az a perspektíva, amelynek kereteibe a mai hatalmasan lüktető vasipari élet fokozatosan belehelyezkedett. A vasgyártási technika fejlődésének ilyen viszonyai mellett a korábban említett három kincstári centrum közül jelentőséggel már csak kettő bír, az egyik Diósgyőr, ill. Miskolc vidéke, a másik Petrozsényi Vajdahunyaddal. Amaz a rudabányai nagyértékű vaskőtelepre és a sajóvölgyi medence szeneire, emez az ősrégi gyalári vasbányászatra és a zsilvölgyi kitűnő szénre támaszkodva, egy-egy vasgyártási emporium kifejlődésére szükséges minden előfeltétellel rendelkeztek. Diósgyőr a belföldi szükséglet kielégítésre igen alkalmas fekvésével. A teendő tehát az lett volna, hogy a vaskőben páratlanul gazdag és külfejtéssel igen olcsón termelhető rudabányai rézvonulat széles alapon kifejlesztessék, s az a Sajóvölgy egy alkalmas pontján épült nagyolvasztó és vasfinomító teleppel hozassék közvetlen összeköttetésbe. A nyersvasgyártással Diósgyőrött 1868-ban és pár évig folytatólag történtek meghiúsult kísérletek. Az eredménytelenség okát magunk részéről abban keressük, hogy a kohók építése és vezetése tapasztalatlan erőkre bízatott, s a vállalkozás már kiindulásánál alapvető hibában szenvedett. Súlyosbította a helyzetet a Rudabánya-telekesi ércek aránylag magas réz- és kéntartalma: olyan tényezők, melyekkel a kis olvasztókemencékben faszén használata mellett megküzdeni nehezen lehetett. A reorganizálás fent említett idejében ez utóbbi nehézségek teljesen megszűntek. A baritos ércek alkalmatlan voltán a nyersvasgyártásban általánosan elterjedt koksz használata a különben sem veszélyes réztartalom pedig a Martin acélgyártás alkalmazása gyökeresen segítettek és kétségtelenné tették, hogy a rudabányai vaskő előfordulás olyan országos jelentőségű kincs, amelyet megtartani, s a természet által nyújtott igen kedvező keretben hasznosítani elsőrendű közgazdasági érdek. De mi történt? Történt az, hogy Rudabányát, amelynek vaskövei országos szempontból szinte felbecsülhetetlen értékű közvagyont képviseltek, eladta a kincstár kéz alatt idegen vállalkozóknak - holott arra hazai vevő is jelentkezett - 600.000 (mond hatszázezer) forintért s ezzel aztán egyszer és mindenkorra alapjában megsemmisítette a miskolcvidéki vasgyártás kifejlődésének lehetőségét és megfosztotta egyúttal az országot a vasgyártás jövő alapjait szolgáló egyik legjelentősebb természetnyújtotta kincsétől. És Diósgyőr, a Rudabánya elajándékozása által meztelenre vetkőztetett Diósgyőr igen nagy pénzáldozatok árán az államvasutak szükségletének kielégítésére utalt vasgyárrá alakult át. Külső megjelenésében impozáns mű, de létalapja