Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

tett az országgyűlésnek, hogy a fejlődésnek induló és túlsúlyban vasútjai anyagokat gyártó diósgyőri üzemet a Pénzügyminisztérium hatásköréből a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium kezelésébe adják át és a gyárat a Budapesti M.kir. Államvasutak Gépgyára Igazgatósága alá helyezzék. Az országgyűlés a javaslatot elfogadta és hozzájárult ahhoz is, hogy a vasgyárnál felhalmozott kész- és félkész gyártmányok eladási árából a diósgyőri gyár átalakításához szükséges tőkét előteremtsék. A gyors értékesítést elősegítette az is, hogy az akkor épülőfélben lévő Szamosvölgyi és Sziszek-doberlini vasutak összes felépítményei anyagainak, valamint a MÁV és a Budapest-pécsi és Rákos-újszászi Vasút heveder- és alátétlemez megrendeléseit sikerült megszerezni. Ezekből az üzletekből származó bevétel képezte a gyár újjászervezéséhez és kibővítéséhez szükséges beruházás alapját. A Pénzügyminisztérium 1880 április 28-án rendelte el a gyár átadását, melyet Gránzenstein Béla miniszteri titkár, a gyáralapító Gránzenstein Gusztáv fia bonyolított le. Augusztus 12-én a M. kir. Államvasutak Gépgyára Igazgatósága a gyárat átvette. Ettől az időtől a M. kir. Államvasutak Gépgyára Igazgatósága alatt két gyár működött „Állami Vasművek"gyűjtőnév alatt: 1. ) M.kir. Államvasutak Gépgyára. Budapest 2. ) Diósgyőri M. kir. Vas- és Aczélgyár, Diósgyőr. A budapesti Államvasutak Gépgyárával közös vezetés alá helyezés azt eredményezte, hogy kohászati anyagszükségletét főleg a diósgyőri gyárból fedezte és a gyár profiljának bővítése a MAV-on kívül elsősorban az Államvasutak Gépgyárának érdekeit szolgálta. így vált a diósgyőri gyár fokozatosan a magyarországi mozdony, híd, vasszerkezetek, cséplőgépek, lokomobilok, szalmakazlazók, kukoricamorzsolók, s mindezeken kívül a magángépgyárak elismert anyagszállítójává. A Közlekedési Minisztérium közegei a diósgyőri vasműgyárt formálisan átvették a Pénzügyminisztériumtól. A vasmű, mely most Bessemer aczélgyártásra is be fog rendeztetni, a Magyar Állami Gépgyár igazgatója által fog kezeltetni, ki úgy a gépgyárra, mint a diósgyőri vasműgyárra vonatkozólag, javaslatait a Magyar Államvasutak igazgató-tanácsa elé fogja terjeszteni. Kiszely Gyula: 1867-1899., Magyar Ipar 1880. 14. sz. 225., KKMA 72. 4. 148. 415. Diósgyőr: a vaskohászat szégyenfoltja A kincstár 1868-1870 években a diósgyőri gyárat építette kiváltképpen azon czélból, hogy ott a kiváltandó ócska sínek részbeni felhasználása mellett új vassínek gyártassanak az és egyéb vasutak részére. Már ezen eszmében meg van a hibák egész sorának csirája. Az 1868-1870-es években lejárt volt a vassínek korszaka. Az aczélsínek elsőbbsége a vassínek felett akkor már minden kérdésen felül állott. Tehát nem vas-síngyárat, hanem ha már építeni kellett, úgy aczél-síngyárat kellet volna építeni. Ha már azon a vidéken partout gyárat akartak építeni, úgy létesítették volna azt legalább a Sajó völgyében, talán Szentpéter mellett a vaskő közelébe, onnan a diósgyőri szénbányával a közlekedés is meg lett volna. A diósgyőri gyár már az első eszmében teljesen el volt hibázva. Minden szakértelem nélkül, bámulatos dilettantizmus, a legellentétesebb módon helyeztettek el ott épületek és gépek. A gyár milliók árán felépült anélkül,