Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)
A fúvógépet - mint akkor még Európában sok helyen - itt is vízi energiával hajtották. A vizet szállító csatorna a hegyoldalban ma is látható. Közvetlenül a nagyolvasztó mögötti szakaszon egészen a felül csapott vízikerékig favályú vezette a vizet, mely energiát leadva, falazott csatornán át jutott vissza a Garadnapatakba. A patak partoldalában a boltozott csatorna még ma is látható. A kerék átmérője kezdetben 6,3 m volt, melyet később a teljesítmény növelése érdekében 8,8 m-re nagyobbítottak. így a rendellenesen száraz évektől eltekintve, a legkisebb vízálláskor sem volt a folyamatos üzemnek akadálya és a lefúvatott adagszám csaknem megkétszereződött. Az 1813-ban induló és az 1850-ben még működő nagyolvasztó közötti különbségeket a 183. forrás szemlélteti. Lényegbevágó eltérés van a fúvógépeken. 1813ben még faszekrényes volt 4 köpűvel, az 1853-ból származó vázlat és az 1870-es évek leltárjegyzéke szerint pedig már a korszerűbb, négy öntött vashengeres szerkezet volt üzemben. Ez utóbbira vonatkozó adatok szerint a levegő szállítóképesség 39-40 nvVperc volt. A négyhengeres megoldás elég egyenletessé tette a levegőszolgáltatást. Hasonló fúvógépek német források szerint 1200 mm v. o. nyomással szállították a levegőt. Az 1813-as indításhoz képest műszaki fejlődést jelent a nagyolvasztó mellett épített kupolókemence, mely a nagyobb számú formaöntés céljait szolgálta. Ezt megelőzően is volt már kisebb mérvű vasöntvény-gyártás, melyhez a nyersvasat még közvetlenül a nagyolvasztóból vették. Van különbség az 1813. és 1853. évben működő nagyolvasztó profilja között, továbbá a falazás módjában és a torokszint feletti rész kiképzésében is. Magát a nagyolvasztó-testet - mint ebben a korban még mindenütt - terméskőből falazták fel, tehát kettős falú, „pilléres" típusú volt. Fazola a nagyolvasztó profilt határoló bélésfalazatot saját elgondolása szerint gyártott égetett téglával képezte ki. Nem egy, hanem két formát használt 69 és 65 mm átmérővel. Ezek azt mutatják, hogy Fazola nemcsak lépést tartott a kor átlagos színvonalával, hanem a műszaki újítások iránt is volt érzéke. Ahol a mostoha anyagi dotáció nem gátolta, felhasználásukhoz is volt bátorsága. Magának a nagyolvasztó profilnak az értékelésére még később rátérek. A telep ismertetése után megkísérlem az üzem menetét és körülményeit vázolni, miközben elődeink empírián nyugvó kohászkodását némi kritikai megjegyzéssel kívánom kísérni. Az érceket (vaskő) eleinte a közeli upponyi, nyírmezői, tapolcsányi határban feltalálható limonitos és hematitos előfordulásból szerezték be, azonban ezeket a lencsés előfordulású, tehát korlátozott ércvagyonokat már az ómassai nagyolvasztó jórészt felemésztette és így Rudabányáig, majd egész Dobsináig tolták ki a beszerzés határát. A nagy távolságból való szekérfuvarozás költsége természetesen rontotta a diósgyőri vastermékek versenyképességét. A faszenes nagyolvasztók részéről az ércekkel szemben támasztott követelmények: nagyfokú tisztaság, azaz kéntartalmuk minél alacsonyabb legyen, könynyen redukálódjanak, könnyen olvadjanak és természetesen minél nagyobb legyen a vastartalmuk. Néhány ércdarab, melyet az elhagyott bányákból szereztünk, a következő összetételt mutatta:
