Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)

I. Az egyletek megalakulása és tevékenységük 1885-1919 között

vezette. 1894 őszétől azonban több évre a munkások énekkara mellé szegődött. Néhány nappal később 116-an kérték felvételü­ket az egylet tagjai sorába. Egy év múlva, 1894 márciusában 150 tagot, 1896 augusztusában 420 tagot tartottak nyilván. A befizetett tagsági díjak és a belépődíjas rendezvények ré­vén az egyesület vagyona is növekedett. 1894 márciusában 226.54 forint, a következő év augusztusában 416.30 forint, 1896 márciusában 508 forint és 67 krajcár az egyesület tiszta vagyona. A tagsági díjak kezdetben nehezen folytak be, ezért az 1894. március 11-i közgyűlés a tagsági díjaknak a fizetésből való hiva­talos levonását határozta el. A Jószerencse dalkör megalakulását követő évek tevékeny­ségének középpontjában az énekkar, akkori nevén a dalárda ál­lott, majd folyamatosan nőtt fel mellette a műkedvelő munkás­színjátszás is, mely a következő évtizedekben a dalárdával együtt aratta a helyi és az országos sikereket. Szebenyi József karnagy nevéhez fűződik az első diósgyőr-vasgyári munkás férfikar meg­alakítása, illetve az első női kar és vegyeskar megalakításának kí­sérlete is. A férfikar első dalórája 1893. március 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor volt, a továbbiakban kedden és pénteken este 6 órától tartottak ,,magánpróbákat", ahogy akkor a szólampróbá­kat nevezték. Vasárnap délelőtt mindig az összpróbák voltak. Áp­rilis végéig már 19 dalórát tartottak. „E 19 dalórán a tagok meg­ismerték a hangjegyeket és gyakorolták a hangközöket. Továbbá megtanultak 3 hangban két éneket ú. m. Isten áldd meg a magyart és Mikor én a dalos madárt hallgatom kezdetű egyveleget." Eleinte a dalárdának 64 tagja volt, akik viszont nem bírtak megfelelő hallással, vagy gyenge hangúak voltak, kimaradtak és a létszám 49 fő maradt. A munka elősegítése érdekében a miskol­ci alügyésztől egy harmóniumot vásárolnak 100 forintért. Az amatőr művészeti mozgalom örök problémája a váltott műszak. Szebenyi karnagy az 1893. június 18-i választmányi ülé­sen „...kéri a t. választmányt, eszközölje ki, hogy a dalkör műkö­dő tagjai egy héten mindnyájan nappalosak legyenek..." A jegy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom