Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)
V. Diósgyőr-vasgyári művelődés 1945 és 1965 között
általános iskolai zenetanárt arra, hogy írásban forduljon a Lenin Kohászati Művek szakszervezeti bizottsága kultúrfelelőséhez, Nyírő Ferenchez egy ifjúsági zenekar támogatásáért. Az 1950. február 25-én létrehozott furulyazenekar lett az alapja a későbbi Ifjúsági Fúvószenekarnak. Első bemutatkozásuk 1950. március 11-én volt, majd a következő évben a Lenin Kohászati Művek anyagi támogatásából mintegy 30 ezer Ft értékben vásároltak fúvóshangszereket. Az Ifjúsági Fúvószenekar bemutatkozása 1952. március 29én volt. Ezután a tanulás és a szereplések sorozata következett, 1953. február 22-én a II. Országos Kultúrverseny megyei döntőjéig jutottak el, ahol elismerésben részesültek. 1953 nyarán már mint egyenruhás alakulat utazhattak kéthetes üdülésre Hajdúszoboszlóra a gyár támogatásával, ahol 13 alkalommal adtak térzenét az üdülőknek. A következő évben már közel három hetet tölthettek Siófokon. A zenekar tagjai folyamatosan elvégezték az általános iskolát, de többen - 15-20 évesen is - a zenekar tagjai maradtak. Közben megfelelő gyakorlatot szereztek a zenélésben, minek következtében a felnőtt fúvószenekar vagy a perecesi bányászzenekar szívesen foglalkoztatta őket, akkor már havi 150-250 Ft keresetet juttatva számukra. Ez a körülmény a zenekar lemorzsolódásához vezetett és mintegy 30 kivonuló tagja maradt. 1954-ben ilyen körülmények között is mintegy 60 szereplést, kivonulást teljesítettek. A fiatalokkal kitűnően bánni tudó, nagy érzékkel és a fúvószene iránt nagy szeretettel rendelkező Balázs József karnagyot meglehetősen elkeserítette a fiatalok eltávozása. Első ízben 1954. december l-jén be is jelenti lemondási szándékát, többek között az alábbi indokolással: „... A tagság egy része a DIMÁVAG zenekarhoz kapcsolódott, mert ott a szereplésekért és próbákért díjazást kapnak. Sajnos, mi ezt a lehetőséget nem tudjuk számukra megadni... A ruhát, a hangszert, az oktatást a többi zenekarok is megadják... A tagság reménytelen és türelmetlen. Ezért indultak más zenekarok felé..." (Balázs József karnagy 1954. január 9-én kelte-