Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A Martin-acélmű rekonstrukciója az első hároméves terv (1947-1949) és az első ötéves terv (1950-1954) időszakában

A Martin-acélmű rekonstrukciója az első hároméves terv (1947-1949) és az első ötéves terv (1950-1954) időszakában Ezt a fejezetet érdemileg és a korszakra jellemző módon csak egyes szám első személyben tudom megírni, hiszen a tények és adatok eltörpülnek a sok-sok emberi törekvés és lelkesedés, s a cserébe kapott megpróbáltatások mögött. Nekem az jutott osztályrészül, hogy a felelősség minden lehetséges posztján éljem át a számomra legkedvesebb üzem e sorsdöntő éveit. A Martin-acélmű kapacitásbővítése, korszerűsítése tulajdonképpen már a 3 éves terv idején megkezdődött. Az első új kemence a 9. sz. Maerz 80 tonnás kemence 1949. július végén, a nyersvaskeverő 1950 márciusában, az 1. sz. 80 tonnás Maerz-félventúri kemence 1951 áprilisában, a 2. sz. 40 tonnás félventúri kemence 1951. augusztus 20-án és a 4. sz. Maerz-Talbot 180 tonnás buktatható kemence 1953. március 5-én került üzembe. A 9. sz. Martin-kemence és a körkeverő az üzem keleti csarnok hosszabbításával épülhetett meg, így különösebben nem zavarta a termelést az építkezés. Addig a nyers vasfogadás és beöntés és öntőcsarnok felől történt, s csak a keverő üzembelépésével együtt kerültek nyersvasbeöntő daruk a kemencesorra. A korszerű Martin-kemence tervezésénél azért esett a választás a Maerz Ofenbau osztrák cégre, mert ez szoros kapcsolatban állt a Radentheimben lévő RADEX króm-magnezit téglagyárral, ahol a legkitűnőbb függesztett boltozattéglákat gyártották, melyeket Diósgyőrben már a második világháború alatt is használtak a 6. és 7. sz. kemencéknél. A 9. sz. kemencénél ki lehetett próbálni a Maerz saját szabadalmát a függőleges felszállócsatornás tűzfejet is, melynél csak a boltozat irányította a kemencetérbe a gazés levegőáramot. A háború utáni években még sok volt az ócskavas, később át kellett térni sokkal nagyobb nyersvas arányra, s újra felvetődött a háború alatt kialakított középtermékes eljárás is, amit Obholczer Pál vezetett be. Mindenesetre a többi új kemencét már az ún. félventúri tűzfejjel kellett építeni, melynél a gázáram magasabban érkezik a kemencébe, s nem folyhat be a forrongó salak a regenerátorkamrákba. Az épülő új kemencéknél meg kellett oldani az elölről való saiakeresztést a középső ajtón a pódium alá helyezett nagy salaktáblába, melyet a nyersvasbeöntő daruk tudtak mozgatni. A nyersvasarány további fokozása miatt kellett a 4. sz. kemencét 180 tonnás buktatható formában megépíteni, melyben Talbot eljárással dolgoztunk, vagyis folyamatosan, tiszta folyékony nyersvasbetéttel. Egy-egy üst kikészített acél lecsapolása után újabb nyersvasbeöntés, salakolás, kikészítési müveletek következtek. Amíg az üzem keleti végén nem volt különös nehézség az építkezésben, a nyugati oldalon számos rendkívüli feladatot kellett megoldani. A régi 1-5.