Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

Válogatás az MKP Borsod Megyei Bizottsága Diósgyőr-vasgyárral kapcsolatos jelentéseiből (1946-1948)

Az utcabizalmi rendszer kiépítése még nem tekinthető befejezettnek. Si­került egy komoly elvtársat különlegesen erre a munkára állítani, mint utca­bizalmi felelőst Radóczi János elvtársat, aki munkáját megkezdte, az összes kerületeket sorra véve, az utcabizalmi rendszer teljes kiépítésén dolgozik. Az üzemi pártszervezetek kiépítése során ebben a hónapban két üzemi pártszervezet alakult meg: A tapolcai Mészkő bányánál kb. 80 taggal, és a Rendőrtanosztálynál a másik kb. 200 taggal. Az egyes üzemek konkrét ter­melési, egészségügyi és szociális problémáival foglalkoztunk (Olajgyár helyreállítása, Hercz gépgyár műszaki vezetése.). A befolyásunk az üzemek­nél növekedő, úgyhogy mig a múltban a miskolci üzemeknél a szoc. demek aránya nagyobb volt, ma már ez az arány egyenlő, de további fejlődés vár­ható ezen a téren javunkra. Az értelmiségi vonalon az orvos és pedagógus aktívák rendszeres ösz­szejöveteleket tartanak, ahol egyrészt megvitatjuk az ő problémájukat és emellett azt is, hogy lehet aktivizálni ezt a két értékes értelmiségi réteget. Az orvosokat a falujárásba, üzem járásba és az MNDSZ. egészségügyi hálózat munkájába vonjuk be, a pedagógusokat pedig nevelő munkába a pártokta­tásnál. A diósgyőr-vasgyárnál és Perecesen a műszaki értelmiség szervezése folyik és ezen a téren mutatkozik is eredmény. A köztisztviselők között Far­kas Dezső elvtárs, aki a VAOSZ. helyi főtitkára, fejt ki intenzív munkát. A kommunista tisztviselők részére március 12-én tartottunk egy értekezletet, ahol Deszkás elvtárs ismertette a Közigazgatásban dolgozó kommunista tisztviselők feladatait. A kisiparos frakció munkáját megjavítottuk. A hónap folyamán két izben tartottunk kisiparos aktivá összejövetelt, ahol megbeszéltük a mi elv­társaink munkáját, az Ipartestület keretein belül és a kisiparos problémákat. A kiskereskedő aktíva szintén két izben tartott ülést a hónapban, ahol foglalkoztunk a Kereskedelmi Testületi választásokkal és a kiskereskedői vonalunk vitelére beállítottunk egy kiskereskedői felelőst. Várospolitikai viszonylatban március 12-én volt a községpolitikai köz­igazgatási nap Miskolcon, amelyen résztvettek ezen a vonalon dolgozó elv­társaink. A törv. hat. frakció munkájának további megjavítása, várospolitikai tervünk gyakoriati megvalósításának módozatai. A szakszervezeti munka terén megemlítendő a március 8-9-én megtar­tott szakszervezeti konferencia, amelyik elég jól sikerült. Az uj pártválaszt­mányból Csontos László elvtársat választottuk szakszervezeti felelősnek és köréje egy bizottságot szerveztünk. Tömegszervezeti munkánk javítása érdekében napirendre tűztük a vá­lasztmányi ülést és a V. B. elé az MNDSZ. és MADISZ., valamint a többi tö­megszervezetek kérdését, és kádereket küldtünk mindkét tömegszervezethez. Propaganda munkában a kiemelkedőbb a következő: A Szabad Nép agitációs nap március 2-án, ez alkalommal 2091 lakás lett felkeresve, elvtársa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom