Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A kohászati oktatás helyzete 1968-1988 között

hőkezelő, öntő, kovácsoló és hengerlő, környezetvédelmi és ipari kemencékkel foglalkozó szakokra. A végzettek közül 15-20 évvel ezelőtt 80-90 fő kapott évente kohómérnöki diplomát, majd 40-60 fő közé csökkent a számuk. A többiek második diplomát szereztek. Az oktatói létszámnál azt kell megjegyezni, hogy azokból 10-15 fő akadémiai kutató és tanszéki mérnök státusban van, azonban ők is oktatnak. Viszont a tanszékeke egész gárdája részt vesz a kutató munkában is, mely a felszaporodott üzemi, kutatóintézeti és külföldi együttműködések révén erősen megnövekedett. A tanszékek vezetői 1968-1988 között a következők voltak. 7 Altalános és fizikai kémia Berecz Endre Elemző kémia Bognár János Vorsatz Brúnó Szita Lajos Tüzeléstan Diószeghi Dániel Antal Boza József Farkas Ottóné Metallográfia Káldor Mihály Bárczi Pál Vaskohászat Simon Sándor Farkas Ottó Fémkohászat Horváth Zoltán Pásztor Gedeon Kohógéptan Kép léken y alakítás Kiss Ervin Voight Márton Öntészet Nándori Gyula Automatika Schulcz Ferenc Bánhidi László Dunaújvárosban a felsőtechnikus képzést követően éppen 1968-ban alakult meg a Nehézipari Műszaki Egyetem főiskolai kara. Ennek hallgató létszáma a közel ezer főről emelkedett, a maximumot 1979-ben érte el 1.285 fővel. Ezek közül évente egy-kétszáz fő az időközben beindított műszaki szaktanárképző tagozaton tanul, s mintegy kétharmaduk végez is. Az összes végzettek száma évente 250-350 fő. A diósgyőri és dunaújvárosi technikumok egyenként 400-500 fős létszámukkal tovább élnek, bár az országos tanügyi „újítás" őket is elérte, s szakközépiskolákká kellett alakulniuk. Kohász szakmunkásképzés változatlanul nincsen, így ezekből a szakközépiskolákból nyerik a vállalatok az igényesebb kemencekezelői, műszerészi, minőségi ellenőri munkahelyekre.