Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

„Tűz és acél" - Önvallomás (1986)

a másik 5 hónapig épült. Ő elfogadtatta a minisztériummal, hogy a 3. sz. kemencére csak 2 hónapot adjanak. S milyen a magyar ember, 53 nap alatt építettük fel (csapolástól, csapolásig). De hogy visszatérjek saját pályámra, nemcsak mint üzemeltető, de mint építő is részt vehettem ezeknek az új kemencékkel kapcsolatos rekonstrukcióknak a végrehajtásában, közben 2 évig beruházó voltam. Gyermekeim ma is számon tartják, melyikük melyik kemence építése közben született (mindhárom kohómérnök lett). Rendkívül hasznos tapasztalat volt, hogy ezalatt az idő alatt a talajvíztől a tetőszerkezet utolsó csavarjáig megismerhettem azt az üzemet, amelyet előtte és utána is vezettem. S minthogy ez alatt az idő alatt nemcsak a beruházási szervezet acélműi főépítés-vezetője, de egyúttal kohászati és gépészeti osztályvezetője is voltam, betekintést nyertem és átfogó fejlesztési, beruházási munka irányításába, külső kapcsolataiba. Ez nyilván meghatározó tényező volt abban, hogy később, mintegy két évtizeden át a vállalat fejlesztési-, beruházási vezetője lehettem, s részt vehettem az LKM ma meglévő állóeszközei kb. 2/3-ának tervezésében és megvalósításában. S ismét vissza a Martin-acélműbe! 1953 tavaszán feletteseim döntése alapján, talpra kellett állítani a féktelen termelési hajsza következtében tönkrezilált, lezüllött üzemet, visszaadni az embereknek szakmai önbecsülését. Sokszor visszaemlékszem arra a sajátos meggyőzésre, amit az első napokban volt főnökömmel Szűcs Endrével együtt folytattunk, aki egy ideig a gyár műszaki igazgatója is volt, s akkor mint miniszteri biztos tartózkodott nálunk. Éjjel-nappal, többnyire mind a ketten, de legalább egyikünk - az üzemben volt, s egyenként hívtuk félre az embereket, négyszemközt mondtuk meg nekik, hogy emlékszünk rá, hogy ért a szakmájához, s ettől a pillanattól nem tűrjük meg, hogy bármit ne a technológiának megfelelően végezzen. Az eredmény meglett, két nap alatt egyötödére csökkent az öntecsberagadás, ami a legnagyobb zavart okozta. Persze, egy darabig még sok szemrehányást kaptam a viszonylag alacsony tervteljesítésért, de kitartottam amellett, hogy csak jót s jól engedek csinálni. Néhány hónap múlva aztán a terveket lecsökkentették, s minden erőnket a minőségi munka és az üzemi rend jobbítására fordíthattuk. A tél beálltával azután újabb döbbenet ért bennünket: a lecsökkentett tervekhez sem volt elég anyagunk. Magunkon kívül igazán sajnáltuk igazgatóinkat, akik szótlanul, sóhajtozva járták végig a kisöpört hulladékteret, a lefojtott kohókat. Akkor, az első Nagy Imre kormányzat idején érte az első merénylet szakmánk presztízsét, s ez olyan zavart keltett a fejekben, hogy azóta - a mindenkori gazdaságpolitikai helyzethez viszonyítva - soha nem kezelték normális súllyal a magyar kohászat ügyét. A pünkösdi királysággal együtt ugyan megszűnt az a teljesen kisemmizett állapot, s az alacsony szinten megállapított tervekhez megkaptuk az anyagellátást, de továbbra is csak a minőségi munka maradhatott a fő célki-