Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1968-1988 között

Műszaki tartalomban mindegyik ajánlat színvonalas, a célnak megfelelő volt, hasonlóképpen mindegyik vállalta a szükséges szállítási határidőket is. így döntő jelentősége volt az árkérdésnek. A hengersorok fajlagos gépköltsége a szocialista ajánlatokban 1,7-2,2 rubel/kg, míg a tőkés relációban 1,92,6 dollár/kg volt. Ebből már eleve kitűnt, hogy az érvényben lévő átszámítási és vámtarifák figyelembe vételével nem kerülhet sor tőkés vásárlásra. Az NDK ajánlat a legkedvezőbb volt, s még azzal az előnnyel is járt, hogy az egyébként tőkés relációból beszerzett kemencék és egyes villamos berendezések devizaigényét sem hárították át. így az engedélyezett 2,48 millió dollárból csak 0,34 milliót kellett felhasználni, azt sem technológiai, hanem szállító berendezésekre. A SKET 1969. október 2-án történt a szerződéskötés a felügyeleti szervek vezetőinek személyes részvételével. Közben az üzem építése folyt. Súlyosabb gondot és feladatot jelentett a finanszírozás törvényes feltételeinek biztosítása. Jellemző, hogy az „új gazdasági mechanizmus" indító évének őszén a pénzügyi kormányzat még mennyire nem tudta, hogyan is akarja a nagyberuházások finanszírozását intézni. Az 1968. szeptember 16-án közreadott Előterjesztéshez „kiegészítés"-t kellett csatolni, ennek 4. pontja elején a következő sorok olvashatók: „az előterjesztés 1.076 M Ft költségvetési hozzájárulást és 705 M Ft összegű állami kölcsönt jelölt meg. A közös felülvizsgálat alapján az az álláspont alakult ki, hogy az 1.781 M Ft teljes előirányzatból 1.647 M Ft az állami kölcsön- és 134 M Ft-ot a vállalat fedez saját fejlesztési alapjából. Ezután a törlesztési kötelezettség részletes ütemezése következik 1973—1983 közötti évekre. Ekkor tehát még nem ismeretes a „fejlesztési kölcsön" kifejezés. A november 27-i GB határozatban már ez jelenik meg, de még nem jelölik meg a kamat-terhet. Ennek az új finanszírozási formának tehát prototípusa volt a diósgyőri Nemesacélhengermű. A fejlesztési kölcsönszerződés aláírására 1969. február 6-án került sor. Mindenki tudta, hogy milyen sok mindent megváltoztató és meghatározó műszaki tartalom és beszerzési reláció módosulás van folyamatban, mégis az a kötelezettség hárult a vállalatra, hogy az eredeti - GB. 10.181/68. sz. - határozatban rögzített mutatók teljesítését igazoló beruházási programot nyújtson be, mint a finanszírozás feltételét. Ez a fejlesztési kölcsönszerződés már kötelezte a vállalatot 7%-os kamat fizetésére. Ezen kívül számos olyan kikötést tartalmazott, melyek minden az állam számára hátrányos módosulás esetén a finanszírozás leállítását vonták maguk után, illetve a vállalattal szemben anyagilag továbbterhelő szankciókat követeltek. Ezzel szemben a vállalat esetleges kedvezőbb anyagi helyzete esetén a kölcsön mértékét csökkenteni, illetve a törlesztési időt rövidíteni lett volna köteles. Fentiekkel párhuzamosan a vállalt megkísérelte olyan pont bevételét, amely szerint hátrányos állami intézkedések esetén a vállalati terhek arányos csökkentését kellene végrehajtani. Erről szó sem lehetett.