Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A kohászattörténeti Szerkesztő Bizottság kérdései és Baán István válaszai az 1949-1956. közötti időszakról, iparfejlesztésről, iparpolitikáról

mellett mindenkor, minden gondolatát a gazdaságossági szemlélet hatotta át. Ez legalábbis a MÁVAG-nál nem volt jellemző. Az ötéves terv előkészítésénél már 0 is számításba vehető volt. Kérdés: Nevelt-e ki ilyen réteget a rendszer 1945-1956 között és támaszkodott-e erre a rétegre? Válasz: A kohómérnökképzés 1945-1956 között mennyiségileg lényegesen gyarapodott, minőségileg átlagosan vesztett a nívójából. Feltétlenül külön kell beszélni az egyetemi és az abban az időben átmenetileg rendszeresített főiskolai oktatásról. Az egyetemi oktatás nívójában, követelményrendszerében nem történt romlás. Még azáltal sem, hogy Miskolcra költözés átmeneti nehézségeit le kellett küzdeni. Az érdemleges színvonalat képviselő oktatók megmaradtak, átköltöztek, vagy megfelelő időt töltöttek Miskolcon, s jól kialakult egyes tanszékeken az ittmaradó, színvonalas oktatói utánpótlás. Egyes tantárgyak elméleti színvonala határozottan emelkedett, hogy csak két fiatal kollégánk munkásságára utaljak: dr. Hováth Zoltán és dr. Horváth Aurél tankönyveire és oktatási követelményeire. A beiskolázott hallgatók felkészültsége és ismeretfelvevő képessége azonban a növekvő létszám mellett átlagosan romlott. Emellett az a szemlélet és követelmény uralkodott a felsőoktatási intézményekben is, hogy a tanári karnak bűnül rótták fel a lemorzsolódást. így azután nem kevés alkalmatlan ember is kapott kohómérnöki diplomát, mint mást is. Mindemellett minden évfolyamból kerültek ki kiváló és hivatástudatban is elsőrangú kohászok. Ismételnem kell, hogy nem a követelményrendszer, hanem a számonkérés keménysége és következetessége változott. A főiskolás üzemmérnök-képzés elvileg jó tantervekkel és jó oktatógárdával helyesen szolgálta a gyors hiánypótlást. Még a beiskolázottak nagyobb része is nagyon megérdemelte, hogy - munkavégzés mellett - magasabb képesítéshez jusson. Voltak közöttük szépszámban olyan bedolgozott felső ipariskolások, Nagybányán végzett kohótechnikusok, akiknek máris komoly beosztása, tekintélye volt. Volt törekvő, tényleg tanulni vágyó fiatal technikus és szakmunkás, akik végzésük után becsülettel foglaltak helyet középvezetői munkakörökben, de sajnos nem kisszámban voltak törtető karrieristák is, akik főleg politikai szólamokkal „érdemelték ki" a végbizonyítványt - s további sajnálatos tény, hogy ezek sokszor a legtöbbre vitték. Kérdés: Javult-e a kohászat mérnök-utánpótlása azzal, hogy a mérnökképzést Sopronból Miskolcra helyezték át? Válasz: A kohómérnök utánpótlás szempontjából szerintem nem jelentett változást a Sopronból Miskolcra való áthelyezés. Kérdés: Jelentett-e előnyt a magyar kohászatnak, hogy a mérnökök egy részét a Szovjetunióban képezték ki? Válasz: Elvileg föltétlenül előnyös az, hogy a mérnökök egy része külföldön, főleg nagyipari államban tanul és végez. Ezt az előnyt a beiskolázás