Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)

Lovász Tivadar-Pál István: Sportélet Perecesen

következő évben ismét hazai környezetben, a lakosság örömére játszottuk NB IL-es mérkőzéseinket. NB L-es rutinnal ismét megnyertük a bajnokságot, ismét Eger­ben játszhattuk NB I.-es mérkőzéseinket. Két évig játszottunk még a legmagasabb osztályban. Egy kis megtorpanás elég volt ah­hoz, hogy kiessünk a NB L-ből. 1980-ban az edzői teendőket Ko­vács Pál vette át, szakosztály vezetőjük Győri Zoltán, 1988-tól De­ák József lett. 1986-ban ismét NB L-es lett a csapat. 3 éven ke­resztül még a legjobbak között szerepeltek. 1989-től a szakosztályt Lyukóbánya vette vissza. NB II.-es mérkőzéseit a csapat 2 évig az Egyetemvárosban, 1991-től pedig az Augusztus 20. Strandfürdő épületében lévő tekepályán játszza mérkőzéseit. Ez a szakosztály egyik legeredményesebb szakosztálynak mondhatja magát, hiszen 6 évet játszott az NB L-ben. Napjaink­ban az NB II. élmezőnyében helyezkedik el. Orvosi rendelő, 2001.

Next

/
Oldalképek
Tartalom