Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)

Joó Tibor: A Gönc melletti pálos kolostorok

Lajos király 1349 és 1371 között a várost övező erdős völgyekben két pálos kolostort létesített, a felsőt Szűz Mária, az alsót Szent Katalin tiszteletére szentelt templommal." Göncruszkánál: „A Borsóhegy tövé­ben levő pálos kolostorból ma már csak alaktalan kőhalmaz látható. Azt a XIV. század közepén Ruszkai Péter mester építette Szent Kata­lin tiszteletére. 1569-ben már pusztán állott, földjeit ekkor adták el." Csánki Dezső, „Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában" című alapvető munkájában Gönczről szólva, leírja, 9 hogy „A város végén, a vár alján, a B. Szűz tiszteletére I. Lajos király által 1371-ben alapított pálos kolostor is állt, melyhez később a Szent Ka­talin tiszteletére szentelt pálos kolostor járult. Abaúj-Torna vármegye és Kassa 1896-ban megjelent monográfiájában 10 már találhatók olyan téves adatközlések, melyek a későbbi útikalauzok egész soránál eredményeztek téves datálásokat. így Göncz-cel kapcsolatosan: „A község határában fekvő Dobogóhegy keleti oldalán fekszenek az 1525-ben a pálosok által csúcsívesen épített kolostor romjai és fölötte az Omodevár, amelynek azonban már csak néhány faltöredéke áll fenn. (E kötet a 330. oldalán egy kisméretű képen be is mutatja a gön­ci pálos kolostor romjait.) Ez a monográfia (a 285. oldalán) ír a göncruszkai pálos kolostorról is: „A ruszkai hegyen, a régi országút mentén elterülő erdőben egy Pálos-kolostor romjai láthatók, melyek közül egy Somoskút nevű forrás csergedez elő." A kassai százéves egy­házmegye történeti névtára és emlékkönyve 11 közli ugyan a 93. oldalon a gönci pálos zárda romjainak képét, azonban szövegben csak ennyit említ, Göncről írva: „Nagy Lajos 1349 körül két pálos kolostort emel: a felső a »B. Sz. Maria«, az alsó »Sz. Katalin« tiszteletére emelt temp­lommal (1319-ben). Schwendi Lázár 1541-ben lerombolta." Göncrusz­kánál: A szőlőkön felül a Borsó-hegy tövében Ruszkai Péter mester Szt. Katalin tiszteletére pálos monostort épített. A kolostor a vallási villongások idejében elpusztult. A vízvezeték és a kővel kirakott ha­lastónak romjai most is láthatók." 9 Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. Bp. 1890.198. 10 Sziklay János - Borovszky Samu: Abaúj-Torna vm. és Kassa. Bp. 1896. 285., 330., 331. 11 A kassai százéves egyházmegye történeti névtára és emlékkönyve. Kassa. 1904.1. 93.

Next

/
Oldalképek
Tartalom