Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)

Joó Tibor-Sólyom Dezső: A diósgyőri pálos kolostor

bol, a látható konzolmaradványokból a középkori rész maradványai­ra lehet következtetni. A régészeti feltárás fontos feladatát képezi még természetszerűleg a déli oldal feltételezett templomhelyének, a volt kápolna (a 3. számú illusztráción, azon belül feltüntetett kriptát is beleértve) területének, az északi oldalon tudott több temetkezési helynek, a quadrum-kútnak a kutatása is. A kolostorterülettől keletre fekvő, ugyancsak kőkerítéssel körül­zárt gazdasági udvarról, majorságról, s a telek közepén álló, az utcára merőleges épületről az alábbiakat közli a felvételi rajz (5. kép): 1. Be­járat az udvarba. 2. Előszoba, benne konyha. 3. A szakács szobája. 4. A béresek szobája. 5. A pintérműhely. 6. A kertész szobája. 7. A kony­ha előterével együtt. 8. A kertész ültetvényező szobája. Az udvaron álló épült: 9. A lovak istállója: 10. Az ökrök istállója. A déli telekhatá­5. kép. A kolostor gazdasági udvarának alaprajza

Next

/
Oldalképek
Tartalom