Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)
Lovász Emese KITEKINTÉS A NAGY LAJOS KORI DIÓSGYŐR VÁRÁBÓL - A nápolyi hadjáratok
jos, a német császár seregei vonultak Róma felé, végigrabolva Itáliát, mint ahogy azt hadak vonulása idején „illik" a zsoldosoknak. Lajos királyról azt jegyezte fel a firenzei krónikás, hogy bámulatra méltóan udvarias és jómodorú. Nem elvesz, hanem ad mindenütt. Keleti barbárra számítottak, és jött valaki, aki meghódította a lelkeket. „ Útközben mindenütt nagy tisztelettel fogadták, s dúsan megvendégelték. Néhány város ura, így a malatestai Malatesta, a főrli Ferenc, a mantovai Fülöp s mások, fegyveres szép hadinéppel egészen Nápolyig kísérték. A király tisztességgel és vitézi övvel tüntette ki őket. " - írta Küküllei. Két nagy lovagkirály, a magyar Szent László és a francia Szent Lajos utóda lovagolt Nápoly felé, és útközben lovaggá ütötte, felövezte az arra érdemes férfiakat. Még egyszer felragyogtatta az Itáliában már hanyatló lovagi erényeket, a bátorságot és a szavahihetőséget, kitűnt az ígéret, az adott szó betartásával. Az út azonban nem volt zavartalanul békés, Capuánál összecsaptak a fegyverek, ütközetben kellett legyőzni Tarantói Lajos hadainak ellenállását. A sereg szétfutott, vezére elmenekült, a hírre Johanna „haját tépve átkozta" újdonsült férjét, majd Avignonba menekült. Az olasz urak inkább a csillogást mint a hadi dicsőséget kedvelték, nem volt kenyerük a harc, a várostrom és a tábori élet. A nápolyi hadjárat indítékai között a dinasztikus érdekeken, és a nagyhatalmi törekvéseken túl fel kell fedeznünk a bosszút is. Bármilyen oda nem illőnek érezzük, a vérbosszú bizony a lovagi élet egyik fontos tényezője volt. Maga Nagy Lajos is többször hivatkozott erre: „A bosszúállás bármilyen nagy legyen is, amennyiben távollétemben hajtatik végre, engem ki nem elégít..." - írta a pápának 1347-ben. Lajos egész nápolyi magatartását nem a hirtelen fellobbanó, és később keservesen megbánt indulat, hanem a tudatos lovagi bosszú művének tartja Dercsényi Dezső, Nagy Lajos korának kutatója. „A kortársak szemében ugyanis a becsület megőrzése, a vérbosszú volt az országok sorsát, uralkodók tetteit irányító legfőbb szempontok egyike." 38 Az aversai kolostorban, a merénylet helyszínén lejátszódott események valóban nem hirtelen felindulásra, hanem tudatos tervezésre vallanak Lajos király Aversába hívatta rokonait, a Tarantói és a Durazzói hercegeket. A királyi vacsora nyájas beszélgetéssel, evés-ivással indult, hirtelen csapott le a bosszú ragadozómadara, és éppen Durazzói Károlyra, aki köztudottan nem vett részt a merényletben, bár bizonyára tudott róla. Hiába hozta fel önnön mentségére, hogy ő volt az, aki Nápolyba vitette Endre holttestét és megadta neki a végtisztességet, a magyar királyi tanács ott jelenlévő tagjaiból megalakított bíróság hűtlenségért és felségárulásért halálra ítélte. A Névtelen Minorita írta le részletesebben az eseményt: „Ama helyen, ahol az ártatlan Endre királyt galádul megölték, s testét gyalázatosan egy ablakon át a kertDercsényi D„ 1990. 56.1.
