Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)

A DIÓSGYŐRI VÁR ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE - A királyi vár

kapuhoz. Az új útvonal a nyugati ikerkaputornyon át érkezett a külsővárba, ahol a gyalogosok az 5 m széles, 17 m hosszú reprezentatív lépcsőn, a lovasok és a kocsik pedig a lépcsőtornyot megkerülő szerpentinen jutottak be a régi feljárat palotakapu előtti falszoros szakaszába. A teljes régi falszoros megmaradt, de már nem vezetett ki a várból, hanem belső útként biztosította a körüljárást. A feljáró rendszer falait még a XVI. században is figyelembe vették és felhasználták a bástyák építésénél. A nemzetségi vár feljárórendszere továbbélésének - úgy vélem - az a bizonyítéka, hogy megmaradt, és azért maradhatott meg, mert tovább használták; egyébként az északi falszorost értelmetlenül eltorlaszolta volna. Közvetett bizonyíték, hogy a régészeti metszetek és leletanyag tanúsága szerint az északi falszorost csak a XVI. század közepétől kezdték feltölteni. A XIV. század közepén és harmadik negyedében a palotában csupán a kápolnának lehetett kis tornya. A palotaszárnyakat a körbefutó, pártázatos gyilokfolyosó zárta le. A vártoronynak a szárnyak felett még - tornyonként két boltozott helyiségből álló szintje és egy terasza volt. A tornyok minden szintjét szintén pártázatos gyilokfolyosó övezte. A tornyok terasza ugyancsak pártázatos kiképzésű volt. A vár külső falövének is volt egy boltozott körbefutó folyosója, és e felett egy pártázatos gyilokfolyosó-rendszere. Ebből emelkedett ki a négy világtáj felé egy-egy kaputoronypár, amelynek az eddigieken kívül még két szintje volt: tornyonként egy-egy boltozott helyiség, illetve felette teraszszint, szintén pártázatos kiképzéssel. A külsővárat mintegy 25 m széles vizesárok fogta körül, a várárok ellenfalán (contra-scarpe) - amely szintén faragott kváderköves burkolatú mintegy 1,5 m vastag fal volt, ezen túl pedig 50 m széles vársík (rivellino) terült el. A vizesárok „contra-scarpé"-ja tulajdonképpen tagozott védelmet biztosított, maga ez az ellenfal - részben a földtöltés támfalaként, részben felmenő falban is folytatódva pártázatos kiképzésű tagja volt a védelmi rendszernek. A négy kaputoronypár mindegyikénél, a tornyok között híd vezetett át a vizesárkon. A nyugati kaputoronypár előtt tártuk fel az egykori fahíd gerendarácsait. E híd utolsó néhány métere - a kaputornyok közötti része - felvonóhidas szerkezetű volt. Ez a nyugati híd az elővárba, „huszárvár"-ba vezetett. A főbejárat a nyugati bejárat volt, és ez is maradt a későbbi századok folyamán. A többi feltételezett híd feltárására nem volt módunk. Ezek bizonyára csak a vár fénykorában funkcionáltak, a későbbi, egyre inkább a védelemre és már nem a reprezentációra törekvő korszakban bizonyára megszüntették őket. A vár körüli középkori, 500 000 m

2-es vadaskert gazdagságát őrizték a legkülső (ma már csak a terepalakulatokból követhető) falak. A Nagy Lajos