Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)

Lovász Emese KITEKINTÉS A NAGY LAJOS KORI DIÓSGYŐR VÁRÁBÓL - A középkor asztala

Leányalma: egy felől sárga, más felől piros, bor ízű Paszaman alma: jó öreg sárga, édes szabású, hosszúkás, igen jó szagú Boldog Asszony almája. Jó édes sárga, ez is tartós Muskatal alma: öreg, apró, annyi ennyihány féle Bonaburuttya: két vagy három féle Kormos alma: igen kémén alma, újig eltart, kívül pettegetett imitt-amott, mint ha varas vóna, jókora, jó leves, édes bor ízű, kinél jobbat azon földön nemigen tartanak.

112 (Mátyás király kedvelt gyümölcse volt, a messzi Szabolcsból küldte számára egyik nemese. Ennél jobban már csak a fügét kedvelte, ez volt élete utolsó étele is.) Igen sok almamagot találtak pl. a hollókői vár ásatásai során! XrV. századi nemes körtemagvak igazolják a körtetermesztést az oklevelek említései mellett. Evlia Cselebi a XVII. században nagy utazást tett a meghódított területeken. Állítása szerint egyetlen nap 47 féle körtét kóstolt meg. Néhány elfelejtett körtefajta a Posoni kert leírásából: Gerellyés körtvély, apró muskatal, zelenka, hercsóka, macska fejű, nyári pergamót, és a téli pergamót, mely megérdemli hogy felidézzük részletesebben: kinél nem tudnak jobbat a körtvélyek közül, kerekded, sárga szabású, jó kora, jó édes leves, csak nem el olvad az ember szájában, mikor meg érik, nem köves, sokáig el tart a fáján, és ha leszedik is, el áll Karácson után is.

11 A szegényebbek körében a leves, a pép és kásaételek jelentették a főétkezést, ízesítőül a són kívül meg kellett elégedniük azzal, ami megtermett a kertben: a tormával, petrezselyemmel, kaporral, fokhagymával. Nem így a királyi és a főúri udvartartások konyháin, ahol rengeteg fűszert használtak. Az ételek zömmel édesek vagy édeskések voltak, a sós, fűszeres húsételek pedig savanykásak a „beléjük bocsátott" jelentős mennyiségű bortól, ecettől. A húsokat bő, fűszeres levekben tálalták fel, a mártást nagy kenyérdarabokkal mártogatták a közös tálból. A főúri asztalnál levest külön nem ettek, a zöldféléket pedig magában szolgálták föl.A felhasznált fűszerek kedveltségére a vásári forgalomból következtethetünk, amit a XIII. században keletkezett Budai Jogkönyv szabályozott. A leggyakoribb a sáfrány és a bors volt. Ezek árusítás előtti vizsgálatát kötelezővé tette a Jogkönyv, és azt is előírta, hogy 10 fontnál (5 kilogramm) kevesebbet nem lehetett belőlük eladni. Következett a gyömbér, a szegfűszeg, a szerecsendió, a muskátvirág, a kapor, az ánizs. A drága fűszerek megszerzése érdekében még füszeradó kivetéséről is tudunk, Rácsa faluban a parasztok fizették meg ezt is „de pipere et croco 12 denarius" azaz borsra és sáfrányra 12 dénár telkenként.

114 1,2 Surányi £>., 1985.75.1. 113 Uo. 79. 1. m KurczÁ., 1988. 85.1.