Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)

Lovász Emese KITEKINTÉS A NAGY LAJOS KORI DIÓSGYŐR VÁRÁBÓL - Középkori utazások

csak kevéssel nagyobb a Hatvan-Jászberény, Szikszó-Muhinak, és csak kicsit rövidebb a Muhi-Kövesd, Heves-Jászberény köztinek. A rendszert pontosítani kellene a középkori utak tényleges távolsági meghatározásával. A két mérföldes rendszer alapja a pihenőhely volt.

98 A fejlett római pihenőhely, sőt fogadóhálózathoz képest a középkori állapotok nagy visszaesést jelentettek. A jól kiépített római utak mellett szabályos rendben sorakoztak a fogadók, ahol a fáradt utas nem csak szállást, étkezést, sőt fürdőt kaphattott, hanem váltólovakat is. A római fogadós, a tabernarius működését központilag ellenőrizték. Mindez eltűnt a jól szervezett római birodalommal együtt. A középkor vendéglátása csak lassan bontakozott ki. A főurak egymás váraiban, kúriáiban szálltak meg, és természetesen itt is étkeztek. A kereskedők és a zarándokok a kolostorok vendégszobáiban - cellae hospitum kaptak szállást és élelmet. A legtöbb egyszerű ember azonban nem nagyon ment sehová, legfeljebb a szomszéd faluba vagy városba a vásárra, gyalog. A monostoroknak a szállásadás kötelezettségük is volt, a királytól és a magánosoktól kapott adományok fejében. Ennek értelmében a királyt és kíséretét, sőt a hivatalos úton lévő főtisztviselőket is évente vendégül kellett fogadniuk. Vendégül láttak azonban minden hozzájuk forduló utazót. Rendszerint háromnapi szállást és étkezést, betegeknek pedig akár korlátlan ideig tartó gondozást, ápolást is nyújtottak. A pannonhalmi monostor például kiterjedt szervezetet hozott létre ezeknek a feladatoknak az ellátására. A XIII. század végén a monostornak 1300 jobbágya volt. Ezek közül 80 látta el hallal böjti napokon az ott lakókat, 53 jobbágy sütötte a kenyeret, 43-an szakácsi munkakörben szorgoskodtak. A városokban a városi tanácsok intézték a szállással kapcsolatos ügyeket. Legtöbbször a hasonló foglalkozású polgárokhoz szállásolták el, méghozzá pénzért az idegeneket. Buda város jogkönyvének 72. §-a kimondta, hogy a város szálláshelyein megszálló idegen csak annál a polgárnál étkezhet és csakis attól a szállásadótól vásárolhat, akihez a városi tanács vendégként beutalta. Az idegenek nem is hozhattak be Buda városkapuin semmiféle élelmiszert! Az egyre növekvő utasforgalmat azonban ezen a módon már nem lehetett ellátni, így lassan kialakultak a fogadók. Berendezésük igen egyszerű volt, a padokkal körülvett hosszú asztal volt a központi hely. Télen a jól fűtött kandalló előtt szárították az átázott ruhaneműt. Az asztali felszerelések, tálak, kannák a falon lógtak felakasztva. A szobákban voltak ágyak, de akadt hely ahol az utasok a földre szórt szalmán alhattak egymás hegy én-hátán. A török hódoltság fogadóinknak még a nyomát is eltüntette, még az oklevelekben szereplő fogadók helyét sem tudjuk. A múlt század „csárdái" a középkoKubinyiA., 1999. 511.1.