Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)

Lovász Emese KITEKINTÉS A NAGY LAJOS KORI DIÓSGYŐR VÁRÁBÓL - Középkori utazások

A velencei háborúk sok vér- és anyagi áldozattal jártak, de békekötés következtében visszakerült Dalmácia a magyar királyságba. A dalmát városok kereskedelme, és a Velence által fizetett évi 7000 arany a királyi kincstárat gyarapította. Igazi tengeri kereskedelmet folytató hatalom azonban sohasem lettünk, és nem épült ki magyar hajóhad sem. A békekötés 1381. augusztus 24-én Torinóban ment végbe, annak megerősítése viszont nagy ünnepélyességgel Diósgyőrben történt. A velencei követek, Leonardus Dandulus, Georgius Fantinus, mellett jelen volt az idős Andreas Contaremus velencei dózse, aki a harcoló csapatokat vezette a chioggai csatában. Magyar részről Alsáni Bálint pécsi püspök, László váradi, Pál zágrábi, János csanádi püspökök, György boszniai prépost, Zudar Péter galíciai vajda, Bebek György királynéi tárnokmester, Bebek Imre dalmáciai és horvátországi bán. Résztvettek az ünnepségen a legfontosabb udvari méltóságok viselői, valamint az okmány szerkesztője, Galvano de Padova, a Alsáni Bálint pécsi püspök nótáriusa. Pontosan megjelölte a helyet, ahol az iratok kicserélése történt: „in Cameram ipsius castri penes s tubám parvam" azaz Nagy Lajos kandallós szobájában, mely a vár északkeleti tornyában állt. Még egy kevésbé ismert tárgyi emlék őrzi a velencei békekötés emlékét: a miskolci avasi templom intarzával gazdagon díszített templomi széke, melynek jobb oldali oszlopán látható a következő berakás: Az intarziakép nagyon apró. Egy fekvő, felemelt fejű koronás oroszlánt ábrázol, lábainál egy hosszú, gombos zászlórúdon lobogó kétszárnyas, Anjou liliomos zászlóval. A templomi szék a vár kápolnájából kerülhetett az avasi templomba. Koronás oroszlán Anjou zászlóval KÖZÉPKORI UTAZÁSOK 1380-ban, tehát már túl az ötvenedik évén, és meglehetősen betegen, Lajos király öt nap alatt tette meg a Diósgyőr és a horvátországi Verőce közötti mintegy 500 kilométeres utat. Természetesen lóháton, hiszen a középkori ember lóra szállt, ha utazni akart. Nem engedett tehát a király fiatalkori menetteljesítményeiből: tudjuk, hogy 1366. július 9-én még Csanádon volt, 13-án már Gyulafehérvárott. Kíséretével együtt négy nap alatt vágtázta le a két város közötti több, mint 300 kilométert. De nem telt többe számára négy napnál az sem, hogy Visegrádról vagy Budáról Zágrábban teremjen. A mozgósított lovashadsereg napi haladása 50-60 kilométer volt, a tartaléklovakkal és a kísérőkkel. A ló vontatta nehézkes szekerek azonban csak