Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)

Lovász Emese KITEKINTÉS A NAGY LAJOS KORI DIÓSGYŐR VÁRÁBÓL - A „felfuvalkodott vár, kalózok pártfogója" - Velence

val: amint ezt az eredmény is bizonyította, a sereg főemberei árulók módjára nem bocsátkoztak csatába. ...a csalfa velenceiek pénzétől megrontva, nem akartak továbbmenni harcolni. így vesztették el nemzetük dicsőségre méltó hírnevét, s örök gyalázatot hagytak hátra maguknak és maradékaiknak. Lajos király úr felette bölcsen viselkedett megaláztatásában, mert bár főemberei és bárói miatt akkor dicsőséget nem szerzett, mégis minden cselekedetüket bölcsen elpalástolta, hogy lelküket még nagyobb gonoszságra ne ingerelje. Miután pedig a záraiak látták, hogy Lajos király úr, övéinek árulása miatt, őket meg nem védelmezhette: a kenyér hiánya, a hadigépek lövései, a súlyos ostrom és az ellenük támad tsok baj miatt kénytelenek voltak magukat és városukat megadni a velenceieknek. És ezek azt tették velük, amit akartak. "

90 A dalmát városok birtoklásának problémáját Nagy Lajos „megörökölte" atyjától, de már árpád-házi királyainknak is meggyűlt a baja a tengermellékkel, annak ellenére, hogy Könyves Kálmán óta viselték a „Dalmácia királya" címet. A magyar és a velencei uralom változásait a sokat szenvedett Zára példája mutatja be a legszemléletesebben: Kálmán hódítása után Illóban velencei, 1166-ban magyar, 1170-ben velencei, 1181-ben újra magyar kézre került. 1202-ben velencei bíztatásra elfoglalták és feldúlták a keresztesek. A kiszolgáltatott záraiak 1205-ben hűséget esküdtek a dózsénak, 1240ben azonban már újra elismerték a magyar fennhatóságot. 1243-ban újra elfoglalta Velence. 1311-ben fellázadva Károly Róbert védelme alá kéredzkedett, a következő évben azonban Velence újra elfoglalta. 1409-ben pénzért került végleg Velence birtokába.

91 Károly Róbert első magyarországi hívei voltak a Subicsok, a Babonicsok, a Frangepánok: 1345-ben mégis fellázadtak a fiatal Lajos király uralma ellen, és „a szent korona rovására Horvátországot, Dalmáciát és Szlavónia nagy részét bitorolták". Az ellenük nagy sereggel felvonuló király elsőre elérte célját, mert a lázadó urak behódoltak neki. A Velence uralmával elégedetlen Zára is bemutatta hódolatát a magyar királynak. A háborús konfliktus kirobbantója ez az esemény lett: Lajos távozása után Velence bekerítette, és ostrom alá fogta a hozzá hűtlenné vált Zárát. A kétségbeesett záraiak új, választott uruktól, a magyar királytól várták a segítséget. El is indult a felmentő sereg Kotromanics István bosnyák bán, és Bánfi Miklós szlavón bán vezetésével. A záraiak az Adrián túlról is ígéretet kaptak: Endre biztosította őket támogatásáról, a következő napon azonban, 1345. szeptember 18-án megölték. Lajos király ekkor teljes erejét a nápolyi hadjáratra összpontosította. Küldött ugyan újabb seregeket, de mint a krónikaíró megjegyezte, ezek csak ímmel-ámmal harcoltak, legalábbis így jegyezte fel az eseményeket a Névtelen Minorita. Hogy valóban a csalfa Velence aranyai rontották-e meg a vezérek erkölcseit, vagy maga a király sem A Névtelen Minorita krónikája IV. f. 91 CsukovitsE., 1997. 22. 1.