Csiffáry Gergely - Porkoláb László: Fazolák Würzburgtól Diósgyőrig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 6. (Miskolc, 1999)
Csiffáry Gergely: Fazola Henrik és Lénárd egri tevékenysége
hol sárga, hol vörös, hol meg fehéres színben szivárog elő a timsótartalmú ásványvíz. Gyógyító hatását a környékbeliek már régóta ismerik. A feloldott timsós vizet jó eredménnyel használták lábfájás, lábdaganatok, lábfekélyek gyógyítására úgy, hogy megtüzesített kövekkel felmelegítették és térdig beleálltak.”85 Az érdekesség, hogy Markhot Ferenc a jelentéséhez mellékelte a vízből előállított timsót, amely ma is megtalálható a levéltári iratok mellett. Bár a vizet a helybeliek régebbről ismerték, s azt sós víznek nevezték, valójában a timsósforrás felfedezőjének mégis Markhot Ferencet kell tekintenünk. Fazola értesülést szerezvén barátjának figyelemreméltó felfedezéséről viszont élt a lehetőséggel. A Fehérkőhegyen kiszivárgó tim- sósvíz és a fölötte lévő mindenféle más érc kitermelésére 1767. november 17-én Fazola Henrik kapott bányakutatási engedélyt a jászói bányabíróságtól.86 Fazola viszont nem élt a bányakutatási engedéllyel. A timsófo- zést valószínűleg Markhot útmutatásai alapján először Hogh Pongrác elzászi származású egri nyergesmester kezdte el főzni. A parádi timsótermelés 1778-ban kezdődött el a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett timsólelőhelyen, amelyet egy tőkeerős bányatársulat (.Erlauer Gewerkschaft Bergwerks) hozott létre. A társaság Eger módos rác és görög származású kereskedőiből állt. A bányatársulat valószínűleg 1782-ben alakult meg. Az első timsófőzőmester Hogh Pongrác lett, s a társulati igazgatója Valenta János volt. Ezután az Orczy család is építtetett egy timsófőzőt 1787-ben Párádon. A parádi timsófőzők közül a társulati vállalat 1778-tól 1846-ig, az Orczyak vállalkozása 1787-től 1826-ig üzemelt.87 A parádi timsófözö volt az első magyarországi timsógyár, s ezáltal a vegyipar ezen ága hazai meghonosításának a bölcsője volt. Jelentőségét az adta, hogy addig a timsót importálni kellett elsősorban Itáliából, a parádi üzemek felállítása ráirányította a figyelmet ezen ásványkincs hazai előfordulására. A XIX. század elejétől a Bereg megyei timsófőzők (Munkács, Kovászó, Nagymuzsaly, Kerepec) adták a magyarországi termelésjavát, s a parádi üzemek jelentősége csökkent. Végül a parádi tim- sófőzés megszűnése után megteremtődtek az alapjai az itteni fürdőkultúrának.88 Az egerbaktai kőszén Jelenlegi ismereteink szerint 1764-ben említik először a kőszén előfordulását a Bükk vidékén. 1764 novemberében Ulrich János az egri püspöki uradalmi kormányzó jelentette a püspöknek: „abba a nyomozás85 HML. IV-l/b/84. Közgyűlési iratok. 1764. N°. 37. 86 Soós I.-Szőkefalvy-Nagy Z., 1967. a. 124. 87 A parádi timsófó'zés múltjára lásd: Soós I.-Szőkefalvy-Nagy Z., 1967. a. 123-134.; 1967. b. 371—403.; Csiffáry G., 1996. 304-309. 88 A parádi fürdők történetére lásd: Csiffáry G., 1998. 33-89. 30
