Marosváry László: A Diósgyőri Hengerművek története - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 5. (Miskolc, 1999)

Előszó

nete" című tanulmány lett, 1789 gépelt oldalon, 270 térképpel, rajzzal, fény­képpel illusztrálva, és 233 táblázattal kiegészítve, melyet a vasgyár irattára őriz. A millecentenáriumi megemlékezések keretében Miskolc város Borsod­Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára vállalkozott arra, hogy a „Diósgyőri Henger­müvek Történeté"-nek rövid összegzését besorolja a Miskolc múltját bemutató kiadványok közé, melynek összeállításával, a fenti tanulmány alapján szemé­lyemetjelölte ki. Ez a kiadás annál inkább indokolttá vált, mert az ipari szerke­zetátalakítással rohamosan változó események elsodorják a múlt emlékeit. Ezúton is köszönetemet fejezem ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levél­tár vezetőjének, Dobrossy Istvánnak azért, hogy felkarolta a múlt értékeinek meg­őrzését, és lehetővé tette a diósgyőri hengerművek történetének ismertetését. Egyúttal nem mulasztom el megköszönni Remport Zoltánnak, az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület tiszteletbeli tagjának, egykori kedves mun­katársamnak azt a szakmai segítségét, amit a mű lektorálásában számomra nyújtott. Miskolc, 1999. Marosváry László

Next

/
Oldalképek
Tartalom