Olajos Csaba: A Diósgyőr-vasgyári kolónia - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 4. (Miskolc, 1998)

Bevezetés

Bevezetés

A kiegyezés és az I. világháború közötti időszak Magyarország fejlődésének egyik legjelentősebb korszakaként íródott be történelmünkbe.

Ez a rövid korszak teremtette meg a mai vasúthálózat alapjait, valamint a mai értelemben vett nagyipart. Ez az időszak meghatározó volt a mai Miskolc kialakulásában is. Az 1857-1871 között kiépített vasútvonalak a várost az ország egyik legfontosabb vasúti csomópontjává tették, a vasútépítési igény pedig arra ösztönözte az akkori kormányzatot, hogy az ország belsejében a meglévő hámorra és annak munkásaira alapozva az akkori Diósgyőr közigazgatási területén nagy tömegű sín gyártására alkalmas vasgyárat hozzon létre. A két döntés teremtette meg az alapját Nagy-Miskolc, a mai Miskolc létrejöttének. A XIX. század közepén kevesebb mint 30 ezer lakosú város népességei 910-re több mint 50 ezerre, 1930-ra 60 ezer fő fölé emelkedett.1

A vasútépítés mellett nagy munkáslétszám igénnyel jelentkezett a Diósgyőri Vasgyár, aminek egy részét a gyár saját lakótelepén helyezte el, de a dolgozók viszonylag jelentős része a kitűnő közlekedési adottságokkal és jelentős lakásállománnyal rendelkező Miskolcon telepedett le. A gyár tevékenységét megalapozó munkás- és tisztviselői réteg részére az iparterület szomszédságában a kor jellegét figyelembe véve egy igényes és differenciált intézményi- és lakáskomplexum jött létre.2 A lakótelepet az egykorú leírások kolóniának vagy gyarmatnak nevezik. Az elnevezésre a Larousse Enciklopédiából kapjuk meg a magyarázatot:

Kolónia lat./fn. 1. Telep, település, elsősorban idegen területen. 2. Gyarmat 3. (Nagy)üzemi lakótelep.

Gyarmat: Tört. Az ókorban valamely állam polgárainak idegen területen létesített települése.3

A két meghatározás alapján válik egyértelművé a két csereszabatos elnevezés. A kifejezések eredete az ókorba nyúlik vissza és a múlt

1 A Pallas. . . 1900. 17. köt. 375.

2 D. M. K. V. A. Munkásjól. és Kult. Int. 1928. 75.

3 Larousse . . . 1991. 1. köt. 487., 1048.

7