Olajos Csaba: A Diósgyőr-vasgyári kolónia - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 4. (Miskolc, 1998)

Személyi adattár

Pfeifer József Az 1916-1917. évi létszámkönyv adatai szerint 1874. február 10,- én született Pécsett. Oklevelet 1897-ben nyert 1462. sorszám alatt a Budapesti József Műegyetemen. A vasgyár szolgálatába 1906. február 10-én lépett. Szvetlik Mátyással együtt 1906-1908. között tervezte és építette a Diósgyőr-vasgyári templomot. Több lakóház tervezése fűződik nevé­hez. A C-7-es osztály vezetője 1915-19. majd 1928-ban és 1932. kö­zött. A Budapesti Mérnöki Kamarából 1932-ben kilépett, aminek oka nem ismert. Feltételezhetően 1932-ben ment nyugdíjba. Életéről to­vábbi adat nem áll rendelkezésre. A terveken lévő aláírások alapján Szvetlik Mátyással közösen ő készítette vagy ő fejezte be a vasgyári római katolikus templom kivi­teli terveit. Nevéhez fűződik a Konzum újabb épületének és több tiszti lakóház építészeti tervezése. A Vasgyári u. 23-25, a Lónyai u. 2, a Kerpely u. 2, a Mester u. 29-31. és 33-35., a Glanzer Miksa u.1-8. alatt lévő 4 ikerlakóház valamint a Gózon Lajos utcától délre a Kom- lóstető felé vezető út melletti 4 tiszti lakóház egyértelműen az ő tervei alapján készültek. Szvetlik és Murányi tégla architektúrájával szemben nála a tégla armirozású sárga vakolat és színes kerámia, majolika dí­szítés érvényesül. Schreit Gyula Az 1916/17. évi létszámkönyv szerint 1876. február 22-én szüle­tett és 1906. február 1-től volt a gyár szolgálatában, 1916-1917-ben főmérnök. Az Értesítő a Budapesti Állami Ipariskola 1893-1894. tan­évéről 99. oldalán 23. sorszám alatt az Építészeti szakosztály harmad éves tanulói között jelzi. Életéről egyéb adat nem áll rendelkezésre. Tervezési munkái közül a Veszély Géza által áttervezett Szülészeti pavilon valamint az Ormosbányára Diósgyőrbe tervezett iskolái ér­demelnek figyelmet. Marcsekényi Ottmár Életéről a Budapesti Állami Ipariskola Értesítőjéből szerezhettünk ismereteket. Az 1882—1883-iki tanév első évfolyamának anyakönyv­ében a 31. sorszámú tanuló, aki Budapesten született 1867-ben, 15 éves, római katolikus vallású, atyja magánzó. Iskolai végzettsége: V. gimnáziumi osztály Budapest, magyar, német nyelven beszél. Az 171

Next

/
Oldalképek
Tartalom