Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)
II. DIÓSGYŐR ISKOLÁI - Pedagógusok és tanulók 1950-1996
tékben kell segíteni és ösztönözni a középiskolába történő jelentkezésre, s ennek érdekében a szülőket is meg kell győzni. Az államosítás után az 1-4. osztályokban a tanévet záró nyilvános vizsga hagyományos szokása az 1960as évek elejétől elmaradt. Az egyes osztályok tanulmányi eredményeinek értékelése, ismertetése a tanévzáró ünnepélyen történt. Szülői munkaközösségek segítették az iskolák működési körülményeit, tanévenként választottak vezetőséget, irányításuk mellett tevékenykedtek az osztályok közösségei. Vízcsapok, kulcsok, ajtózárak javítása, kisebb kőművesmunka, függönyök varrása stb. a szülők iskolát segítő társadalmi munkája. Azok munkaóráit és pénzbeli értékeit tételesen kérte a kerültei tanács. Miskolc város a kerületek között társadalmi munkaversenyt hirdetett évenként százezer forintos - igen nagy értékű - jutalom elnyerésére. A III. kerületi tanács 1961-ben Diósgyőr lakossága részére művelődési ház megépítését kérte a várostól, ugyanakkor hasonló igénye volt Hejőcsabának. A városi tanács úgy döntött, hogy a megépítést az kapja, ahol legtöbb lesz az elvégzett és igazolt társadalmi munka. Diósgyőr így nyerte meg az Ady Endre Művelődési Ház építési lehetőségét. A munka 1962-ben kezdődött országos típusterv alapján. A kerület területén működő iskolák munkájáról 1959-től a vezető igazgató készített részletes jelentést a tanácsülésnek, de azt előzetesen mindig megtárgyalta a tanács művelődésügyi állandó bizottsága. A jelentés tartalmazta a fejlesztéseket, a tanerőkkel való ellátást, a hiányosságokat, a tanulmányi eredményeket, a tanulók magatartását és fegyelmét, a nevelők közéleti tevékenységét, a társadalmi munkát stb. A tanév elején az iskolákban kihirdették, hogy nyáron este 8 óra és télen este 7 óra után általános iskolai tanuló az utcán nem tartózkodhat, továbbá nyilvános szórakozó helyen nem vehet részt szüleivel sem. Betartását pedagógusokból álló csoport ellenőrizte 1972-ig, amíg kerületi tanács működött. Az egyes iskolákban pedig önkormányzati gyűlésen értékelték havonta az osztályok magatartását és rendezték a problémákat. A nagy építkezések idején népes családok költöztek Diósgyőrbe, a társadalmi fegyelem egyre jobban fellazult, ami kezdett kihatni a tanulókra is. 1979-ben történt először általános iskolás által elkövetett lopás a boltokban, útonállás és társainak kirablása. A televíziónak óriási nevelő hatása van a tanulókra, amit látnak, azt követik többségükben. Az oktatásuk, nevelésük érdekében közvetített műsorok igen hasznosak, de a bűnözéseket bemutató filmek, a durva beszéd, mások kigúnyolása, az ápolatlan külső lealacsonyítja érzelemvilágukat és akaratlanul is a követés felé sodorja őket. 1973-ban bevezették az üzemi munkások részére a szabad szombatot, amikor nem kellett dolgozni. Ezáltal hetenként 2 pihenő napjuk lett. Az iskolában ezt - a váltott tanítás miatt - csak fokozatosan vezették be. Országosan az 1978/79es tanévben valósult meg.