Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)

II. DIÓSGYŐR ISKOLÁI - Népiskolai tanterv és tanítók Diósgyőrben 1930-1946

tást vártak, mert többségük katonaviselt volt, és számoltak azzal is, hogy a tanévet végig dolgozzák, míg a nőknél különböző okok miatt gyakrabban feltételezték a hiányzást. Az állami iskolához történő kinevezésért a minisz­tériumhoz kellett a kérelmet benyújtani. Még 1940-ben is csak az remény­kedhetett, akinek jeles, vagy jó rendű oklevele volt. Először próbaszolgálatra szólt a megbízás, majd helyettes tanítóvá minősítették és két év után történt a véglegesítés, a „rendes tanítóvá" történt kinevezés. A kinevezett tanítónak abba a községbe vagy városba kellett mennie, ahová küldték, de át is helyez­hették. Lakásról, étkezésről magának kellett gondoskodnia. A fizetést Buda­pestről az Illetményhivatal havonta folyósította. A munkáját az állami tan­felügyelőség és a tankerületi főigazgatóság ellenőrizte. Fővárosi népiskolá­hoz csak az kaphatott kinevezést, aki az említetteken kívül még egy éves kiegészítő képzésen vett részt. Minden szolgálati időt beszámítottak. A fi­zetés a szolgálati idő növekedésének megfelelően fizetési osztályok szerint emelkedett. Csak alapfizetés volt, túlóradíj, pótlék, stb. nem. Kizárólag olya­nok tanítottak, akik a képesítést a tanítóképző nappali tagozatán szerezték. Mind az állami, mind az egyházi tanítót megillette az 50%-os vasúti utazási kedvezmény családtagjaival együtt. Igazgatói megbízást a felettes hatóság adott a legtöbb szolgálati idővel rendelkezőnek. Ez kiemelt megtisztelés volt díjazás nélkül. Az elismerést, kitüntetést írásban adták, de csak igen kivéte­lesen és pénz nélkül. Érdekvédelmi egyesülete külön volt az államiaknak és külön az egyes felekezetek tanerőinek. Az álláshoz jutás lehetősége akkor változott, amikor a trianoni szerződéssel elszakított területekből visszakapta az ország, 1938-ban a Felvidék déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, 1941-ben pedig a Délvidéket a Muraköz­zel. A közigazgatás rendeződése után megszűnt a munkanélküliség és a tan­erők válogatása is. Az oklevél megszerzésekor a tanítók elérték, vagy már túlhaladták éle­tük 20. évét. Akiket katonai szolgálatra alkalmasnak talált a sorozóbizottság - kivétel alig volt - azokat 21 éves korban behívták első tényleges szolgálat­ra. A szolgálati idő 1940-ben már három év volt. A háború elkezdődött. A hosszú katonai idő még hosszabb lett, és megtörte a fiatalok távlati elképze­léseit. Űj szakmával kellett megismerkedniük, új érzelemvilág, új hangnem, bánásmód, stílus, iskolások helyett felnőtt emberek. Amíg az iskolai munka az érzelmek kimunkálására épült, addig a katonai szolgálat a keménységet, az elszánt bátorságot igényelte. Az egyházak azt hangoztatták, hogy „Ne ölj!" A katonai kiképzés végső célja pedig éppen az ellenkezője volt, felfo­kozni az egyénben a durvaságot olyan fokra, hogy képes legyen gátlás nél­kül, akár közelharcban is megsemmisíteni az ellenséget a haza védelmében. A hadtestparancsban is leírták: „Nem érzelgős katonákra, irodalmárokra van szükség a háborúban, hanem, aki az ellenséget el tudja pusztítani". A

Next

/
Oldalképek
Tartalom