Bessenyei József: Diósgyőr vára és uradalma a XVI. században - források - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 2. (Miskolc, 1997)

A latin és német nyelvű iratok fordítása

meg enyingi Török Ferenc és guthi Országh Borbála ellen a királyi bíróságunkra személyesen a megfelelő' időpontra, hogy előadhas­sák az ellenük való ellentmondásuk okát. Ezen beiktatás és beve­zetés után az ellentmondók - ha lenne ilyen -, valamint a szom­szédok és határosok, akik a bevezetésnél jelen voltak, sorát a ne­vek és bírósági határnap megjelölésével, hogy kiküldő' lehessen, nekünk a dolog rendje szerint barátsággal írjátok meg. Kelt Po­zsonyban, 1569. december 19-én. Elolvasva és kijavítva. Mi így nagyságtok megbízására, mivel engedelmeskedni tarto­zunk és kívánunk, a fent említett vitézlő Zázy András magisterrel, nagyságtoknak külön erre kiküldött nádori aljegyzőjével, a fent említettek hűséges elvégzésére közülünk tisztelendő Nesthitius János magister testvérünket és kanonoktársunkat küldtük ki a mi tanúságunkat hitelesítő személyként. Ők visszatérve onnan hoz­zánk, a törvényben előírt eskü alatt egybehangzóan az alábbiakat mondták el. Először január 17-én a Borsod vármegyében fekvő Di­ósgyőr vára és Diósgyőr mezőváros helyszínére mentek ki, vala­mint Parasznya, Radistyán, Kápolna és Bábony falukba, mint teljes birtokokra, s egybehíván a szomszédokat és határosokat, mégpedig az alábbi nemes és vitézló' urakat: Lorántffy Kristóf, Borsod vármegye alispánja, vitézló' Fánchy másként Déghy János, bánfalvi Bárius István, Finkey János, Vérthes Miklós, csoltói Basó Mihály, miskolci Vérthes Farkas, szirmai Szirmay István, ományi Ónody Boldizsár, Tamás deák, Bakách Tamás, lászlófalvai Rinóth Mihály, Rmóth Márton, lászlófalvai Hamvay János, ludnai Lud- nay János, valamint Szenthmarjai Imre, Borsod vármegye jegy­zője, tisztelendő Pesti Ferenc, az egri egyház dékánja és kano- nokja, Zendy Mátyás, Ládházy Imre, Zalontay Zsigmond, Chohán Antal, Lorántffy János és Sziny Boldizsár, továbbá az alábbiak polgári személyek: Zeoch Antal és Irmes Márton, őfelsége Ónod várához tartozó mezővárosának, Sajószentpéternek esküdtjei, Ba­logh Péter, Chyk Bálint, Puskás Miklós, Fige Máté Alsózsolcáról Barius István jobbágyai, Borsos Miklós, Konda Pál Felsőzsolcáról 255

Next

/
Oldalképek
Tartalom