Bessenyei József: Diósgyőr vára és uradalma a XVI. században - források - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 2. (Miskolc, 1997)

A latin és német nyelvű iratok fordítása

leütésükkel együtt elénk terjesztik. Eközben pedig adjanak és ír­janak elé' rendtartást a katonaságnak és a többi szervitornak, amely által azon vár helyesen és veszedelem nélkül meglehet és megfelelően megerősíthető'; ebben a rendtartásban azonban a szá­mítások között a várőrség fizetését haladja meg az, amiből szá­munkra biztos jövedelem származik és amelyet az ama részeken való más szükségeinkre, főképpen pedig a végvárak fenntartására lehet fordítani: hiszen ezelőtt Balassa Zsigmond és özvegy házas­társa ebben a várban a szükség szerint tartott lovas és gyalogos várőrséget, s emellett még a vár jövedelmeiből nem megvetendő vagyont is felhalmoztak. Ebben a meghatározásban azt vegyék fontolóra a biztosok, hogy a katonáknak csak olyan csapata állomásoztassék ott, ami­lyet (mint ahogyan előrebocsájtottuk) alkalmatos módon el lehet tartani a jövedelmekből, nehogy tudniillik kimerítsék ezeket a jö­vedelmeket. S hasznosnak látszanék és mi jóakaratúlag helyeselnénk is, ha arra a megállapodásra lehetne jutni, hogy a várvédő lovasok éves zsoldfizetésre — ahogyan azt Magyarországon elértük és amit ma­napság az összes főúr is alkalmaz -, és ne havi zsoldra szegődje­nek. Azt hisszük ugyanis, hogy Balassa Zsigmond és az ő elhunyt özvegye sem másképpen tartotta a lovasságot. A magyar gyalogo­sokkal azonban könnyebb a dolog, hiszen negyedévekre kell velük megállapodni bizonyos pénzbeli fizetést és mindennapi élelelem- adást illetően. Ezt a szokást, amennyire csak lehetséges, mi is meg akarjuk tartani. Tárgyaljanak továbbá a vár kapitányával, vagyis fő várnagyá­val, valamint ennek helyettes várnagyaival és a tiszttartóval is a fizetésükről, s amennyiben tisztes megegyezéssel engedik magu­kat beállítani, egyezzenek meg velük: olyan módon azonban, hogy a megállapodást terjesszék elénk, tisztes fizetést ígérvén nekik, valamint azt, hogy nem lesznek hiányában a császári és a mi ke­gyelmünknek. 197

Next

/
Oldalképek
Tartalom