Bessenyei József: Diósgyőr vára és uradalma a XVI. században - források - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 2. (Miskolc, 1997)

A latin és német nyelvű iratok fordítása

tehát az ő védelmünket szíves hajlandósággal magunkra vállaltuk és az az elhatározásunk, hogy adott alkalommal teljes kegyel­münk által elősegítjük a dolgukat; s ami a kért jószágokat illeti, alkalomadtán számításba vesszük őket. Ilyen és ezekhez hasonló érveket előrebocsájtván, számoljanak be nekik arról, hogy ő szent császári felsége a mondott nagyságos Fánchy Borbála asszony óhajának megfelelően elhatározta: sem zálogba adással, sem pedig bármilyen más jogcímen nem köti le és nem idegeníti el Diósgyőr várát, hanem meg akarja tartani a ma­ga, valamint országa, Magyarország szent koronája - amelynek az sajátja - számára. Ezért ő császári felségének és nekünk is az a kegyelmes akaratunk, hogy az említett várat adják át nekik, mint arra kirendelt biztosainknak nővérük és az ő saját hűséges fel­ajánlásuk szerint, s aztán az arról rendelkező biztosainkat fogad­ják úgy, mintha a mi véleményünket és a mi parancsolatunkat hallották volna, s hozzánk és hozzájuk engedelmesen alkalmazzák magukat. Ezután pedig a várnagyokat is maguk elé szólítván, kegyel­münk előrebocsájtott bevezetésével és megbízó levelünket nekik átadván dicsérjék majd meg őket, mert nem feledkeztek meg az esküjükről, s amiképpen hűséges és állhatatos szervitorokhoz il­lett, levelükkel értesítettek minket azon Diósgyőr vára nekünk való átadásában való készségükről. Ennélfogva mi is megismervén és megtapasztalván az irántunk való dicséretes hűségüket, buz­galmukat és tisztességüket, szívesen magunkra vállaltuk a párt­fogásukat, akár a Balassákat, akár bárki másokat is illessen meg ez, s a dolgok és idők állapotának megfelelően a jövendőben min­dig alkalmatos gondot viselünk reájuk. Majd ezután kérjék tőlük a várnak a késedelem nélkül való átadását s így végül jelezzék, hogy még más dolgokat is elő fognak terjeszteni, amelyeket tőlünk kaptak parancsba. Ha pedig azok említést tesznek a nyugtatványlevélről, akkor mondják azt, hogy náluk van, ígérjék meg, hogy odaadják azt ne­191

Next

/
Oldalképek
Tartalom