Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

IV. A diósgyőri vasgyártás felvirágoztatása (1878-1887)

Zimmermann Frigyes igazgató a diósgyőri gyár átvétele alkalmával a kapott utasításnak megfelelően a következőket tűzte ki célul:

1. a kezelési szolgálat újjászervezését, részben a kereskedelmi teendők gyorsabb elintézésének biztosítása, részben az anyagkezelés szigorúbb ellenőrzése, továbbá a gyártási és építési költségek pontosabb nyilvántartása végett,

2. a beruházási alapot képező kész- és középgyártmány-készletnek gyors és előnyös eladását, hogy a gyár újjászervezéséhez szükséges tőkét mielőbb előteremtse,

3. a gyárnak újbóli üzembe helyezését, hogy az annakidején nagy áldozatokkal megszervezett munkások az átalakítási munkálatok befejezéséig kellően foglalkoztathatók legyenek,

4. a műszaki személyzet kiegészítését és a gyár megnagyobbítására és átalakítására vonatkozó műszaki munkálatok elkészítését.

Az üzem újjászervezése az új igazgatás átvétele után azonnal megkezdődött. A kincstári ügyrend helyett a M. kir. Államvasutak Gépgyárában már évek óta célszerűnek bizonyult kezelési rendszert a gyár minden üzeménél életbe léptették, és a diósgyőri számosztályt közvetlenül a budapesti Igazgatóság Kereskedelmi Osztálya alá rendelték.

Szükségessé vált egy olyan központi irodahelyiség felépítése, ahol az addig elszórtan elhelyezett és kellően össze nem fogható hivatalokat egyesíthették. A hivatalok addig részben a gyár különböző helyein, a lakótelep házaiban és Diósgyőr mezővárosban a régi bányaigazgatósági épületekben voltak elhelyezve. Az új igazgatóság különös gondot fordított a személyzet kiegészítésére, melyet elsősorban a budapesti gyár alkalmazottaiból, másrészt kizárólag belföldi pályázókból állított össze. Külföldről egyedül Kazetl Gusztávot, a neubergi acélmű hutamesterét szerződtették, akire az épülő új Bessemer-acélmű vezetését bízták.

Az új vezetés az előző évektől eltérően a gyári személyzetet sokkal szervezettebben foglalkoztatta. A betervezett építkezések, az összes gyártási ágakra kiterjedő gyökeres átalakítás a változott üzemmenetet semmiben sem gátolta, sőt 1880-ban jelentősebb termelési eredményeket értek el, mint az előző években. Az alkalmazott módszer tehát a jelek szerint bevált.26

Az állami és kincstári vasművek koncentrációja a magánipart ismét izgalomba hozta, hiszen az egyesülés után az állami vasművek termelésben és terjedelemben is az ország legnagyobb vasipari egysége lett. Természetes, hogy ezek után a támadás sem maradhatott el. 1880. június 10-én és 11-én az „Egyetértés” c. politikai és közgazdasági napilap a diósgyőri és rhonici gyárak berendezéseit kifogásolta, főleg azt, hogy a diósgyőri gyárat alapításakor miért nem rendezték be acélgyártásra, azonkívül a már ismert Tunner-féle jelentés megállapításait említve, elmarasztalta a kormányzatot a helytelen telepítés és a sorozatos veszteségek miatt. A hangzatos és sokszor a valóságnak megfelelő, de erősen eltorzított állításoknak fő célja az volt, hogy az állami gyárakat a nagy- közönség előtt kedvezőtlen színben mutassa be.27

A lap megállapításaira Péch Antal adta meg a választ, magát hibáztatva az acélgyártás késői bevezetéséért, de ugyanakkor azt is megállapította, hogy a magán vasipar vezetői még most sem tettek lépést az acélgyártás bevezetésére, holott a diósgyőri,

26 Gazdasági Mérnök. 1885. Vili. évf. 450-452. p. 465-466. p. és IX. évf. 43, 44,45. p.

27 Egyetértés c. politikai és közgazdasági napilap. 1880. július 10 és 11-i 189 és 190. sz.

77