Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
III. A 19. századi nagy válság évei (1873-1877)
A 19. SZÁZADI NAGY VÁLSÁG ÉVEI (1873-1877) Intézkedések a válság kivédésére 1873. május 9-én kitört a „nagy krach” a bécsi tőzsdén. Ez volt a nyitánya a múlt század „legátfogóbb, legmélyebb és legpusztítóbb válságának”, mely Magyarországon elsősorban a nehézipart sújtotta. A diósgyőri gyár. melyet kizárólag vasúti anyagok gyártására építettek, a válságot különösképpen megérezte. A kezdeti nehézségek miatt előállott veszteség a válság hatására még inkább növekedett. A válság kitörése után a Pénzügyminisztérium a vállalat nélkülözhető pénzkészletét zárolta. A Minisztérium a vaspiacon előállott keresletcsökkenés következtében az üzem korlátozott termelését és a létszám csökkentését írta elő. A Bányaigazgatóság jelentésében ecsetelte azokat a nehézségeket, melyek az üzem csökkentése következtében előállanának, továbbá azt is, hogy meglévő megrendeléseinek legyártása még kötelezettséget ró a gyárra, amit csak a meglévő létszámmal tud teljesíteni. Végeredményben a gyár további folyamatos üzemben hagyását javasolta. Arra a kérdésre pedig, hogy a gyárnak kincstári kezelésében való megmaradása vagy eladása avagy teljes leállítása lenne-e célszerű, azt a Minisztérium belátására bízta.1 1873. október 15-én a Miskolc-Diósgyőr közti vasúton a gyár saját küldeményeire a fuvarozási engedélyt megkapta.1 2 A válság kitörése után 1873. október 20-án a diósgyőri Bányaigazgatóságot feloszlatták és az ugyanakkor megszüntetett m. kir. Főbányagrófi Hivatal helyett felállított Selmecbányái Bányaigazgatóság felügyelete alá helyezték a diósgyőri gyárat. A Bányaigazgatóság vezetésére Péch Antal miniszteri osztálytanácsost nevezték ki, minisztertanácsosi ranggal.3 Az új igazgatóság az üzemvezetéssel kapcsolatban fontos rendelkezéseket adott ki. A kavarókísérletek további folytatását írta elő külön az osztraui és külön a diósgyőri szénnel. Előírta továbbá azt is, hogy a kísérletek befejezése után a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel a készáru gyártását szüntesse meg a gyár és a munkásszemélyzetet a csökkentett üzem mértékének megfelelően határozza meg. A szénbánya a gyárban felszabaduló szénmennyiséget idegeneknek adja el, a vasércet azonban Telekesről és Rudabányáról folyamatosan szállítsák a nagyolvasztóhoz. 1873 novemberében már csak két kemence termelt készárut. A síngyártás a mélypontra került.4 A sínek nem felelnek meg a feltétfüzetek kívánalmainak. A csomagok nem előírásszerüek, ezért a szövetszerkezet a sínfejben is szálas, a forrasztás nem tökéletes, a talpakon 10 mm-es repedések jelentkeznek. A fejeken és az oldalakon forrasztási hibák mutatkoznak, nem kapnak jó szürke nyersvasat és a kavarókemencék Mátyás-telepi szénnel kellő hőfokra nem füthetők fel, ezért a sínfejeket nem győzik szemcsés szövetszerkezetű lapkákkal ellátni. A fej és oldallap hibás, mert csak 1 pár készhengerük van és az kicsorbult, mégis kénytelenek voltak vele tovább dolgozni, így 1 UBA. BRD. 2729/1873. 2JUBA. BRD. 3306/1873. 3 UBA. BRD. 3439/1873. 4 Simon Béla i. m. 20-21. p. UA. BO. BRD. 964/1873. 55
