Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VIII. Diósgyőr a második világháború előtt és alatt (1934-1945)
A kemencék helytelen szelvénymérete ugyancsak rontotta a teljesítményt. A regenerátorok hamar eldugultak, így az amúgy sem kielégítő huzatviszonyok a kemence üzemideje alatt állandóan romlottak. Célszerűnek látszott korszerű hűtött tűzfejekkel, levegőfuvatással, előrehozott karcsúbb regenerátor kamrákkal felszerelni a kemencéket. A hőterhelés növelése, az égés hatásosabbá tétele céljából szükségesnek mutatkozott ventillátorok beépítése, és ezzel egyidejűleg a tüzfejek hűtésének megoldása. Az intenzívebb tüzelés következtében a kemence felső részén a tűzálló téglákat is célszerű volt nagyobb tűzállóságú magnezit, illetve krómmagnezit téglákkal felcserélni. 2. Tüzeléstechnikai tennivalók A kemencék generátorgáz tüzelését feltétlenül javítani kellett. Teljesítmény tekintetében a kis gáznyomás a bekevert torokgáz kis fütőértéke, minőség tekintetében a nagy kéntartalom okozott nehézséget. Megvalósítandó volt a füstgáz elemzése és a tüzelésnek egyidejű műszeres ellenőrzése és szabályozása. Fokozni kellett a gáznyomást, növelni a kalóriatartalmat és csökkenteni a gáz kéntartalmát. Ennek két módját, a torokgáz lehetőség szerinti kismértékű felhasználását és a karburálást látszott célszerűnek megvalósítani, bár felvetődött vízgáz bevezetése is. Ennek kiviteli nehézségei miatt alkalmasabbnak látszott a karburá- lás saját szurokkal való megoldása, de még többet vártak az olajbefuvástól, jóllehet az olaj import volt. Összefoglalva: a korszerű tüzeléstechnikai elvek bevezetésével növelni kellett a meglévő egységek teljesítményét, hogy a termelést gazdaságosabb szintre emelhessék. A karburálásnak a kalóriabevitel mellett jelentkező sugárzást növelő hatása és az egyéb tüzeléstechnikai korszerűsítések lehetővé tették, hogy a negyvenes évek elején pl. a 60 tonnás kemencéket 80 tonnás betéttel járassák, ami ebben az időben már igen korszerű műszaki intézkedést jelentett. 3. Adagolás meggyorsítása, tökéletesítése Nyersvas tekintetében hiányzott egy korszerű keverő. A nyersvasellátás ugyanis elég bizonytalan volt. Részben saját, részben idegen nyersvasból kellett dolgozni. A saját nyersvasat általában folyékonyan adták be, de a nagyolvasztó csapolásait és a Martinüzem fogadóképességét nem lehetett jól összehangolni. így előfordult olyan késői nyersvasbeöntés is, hogy a vasbeöntés közben befagyott. A vásárolt külföldi nyersvasak minőségével nem lehettek elégedettek, mert azok sok P- és S-tartalmuk miatt csak a legkevésbé igényes gyártmányok céljaira voltak felhasználhatók. Ezen segített később a II. nagyolvasztó felépítése. Foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy buktatható 120 tormás Talbot-kemencét kellene építeni, amit akár mint keverőt, akár mint acélgyártó kemencét fel lehet használni. A hulladékellátás sem volt akadálytalan. A saját hulladék kevés volt, az idegen hulladék általában rossz, laza, krómmal és nikkellel szennyezett, így adagolása nagy idő- veszteséget és technológiai nehézségeket okozott. Ezen hulladéksajtóval, korszerűbb adagoló kocsikkal és kanalakkal kívántak segíteni. Sok baj volt a hulladékkal, gyakran okozott programeltérést, ezért megoldották annak osztályozását. 4. Kiszolgáló berendezések E tekintetben is sok volt a tennivaló. Kevés és korszerűtlen daru, szűk öntőcsarnok, kevés anyagszállító kocsi és adagolókanál stb. akadályozta a zavartalan, hatékony munkát. Több mágnesdaru, jobb megoldású adagoló darurendszer, és a hiányzó szállító 231
