Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VII. Az első világháború és az újjáépítés (1913-1933)
zsef, a Konjunktúrakutató Intézet tagja. A bizottság bejárta a gyár minden üzemágát, betekintést nyertek a műszaki és kereskedelmi ügyekbe és a szerzett impressziók alapján beszámoltak megbízóiknak. Ebből a bizottságjárásból született meg az a feltevés, hogy az egyik nehéz vasipari vállalat kezelésébe kerülne a gyár. A nagy bizonytalanságban élő diósgyőri dolgozók a vármegye főispánjához fordultak segítségért gyáruk megmentése érdekében. A főispán József főherceg és Kenéz kereskedelemügyi miniszterrel folytatott tárgyalásai után a gyár dolgozóinak küldöttsége előtt a miniszter megnyugtató nyilatkozatát közölte, ami azonban a dolgozók kételyeit nem oszlatta el.49 A Vas- és Fémmunkások diósgyőri csoportjában ez a téma is állandóan napirenden volt. Az 1931. november 15-én megtartott taggyűlésen Kabók Lajos országgyűlési képviselő ismertette a gyárral kapcsolatos helyzetet az országgyűlésben hallottak alapján: ismertette a 33-as bizottság javaslatát, melynek lényege az, hogy az Állami Vasművek fennálló tartozása csak úgy rendezhető, ha az állami vasgyárakat egyesítik a magánkézben lévő vállalatokkal, vagy pedig bérbe adják. Véleménye szerint a magánipar fel akarja használni a mai nehéz helyzetet arra, hogy a konkurens állami üzemet félreállítva az árakat egyedül diktálhassa. Kabók képviselő a továbbiakban tájékoztatta az ülés résztvevőit a magánipar egyéb mesterkedéseiről is, majd megígérte, hogy az országgyűlésben képviselőtársaival együtt tovább harcol az állami vasművek meghagyásáért.50 Az izgalom tovább erősödött annál is inkább, mert már a fővárosi lapok is szellőztették az állami vasművek kérdését. 1932. január 10-én a „Szociáldemokrata Vas- és Fémmunkások” helyi csoportjának ülésén Kollártsik József elnök foglalkozott a kérdéssel, s azon a véleményen volt, hogy az állami ipart magánkézbe akarják átjátszani, ami azonban egyet jelent a gyárak üzemeinek majdnem teljes megszüntetésével. A szakszervezet álláspontját a következőképpen összegezte: „...Nekünk a magunk szempontjából is szükségünk van arra, hogy a gyár állami kezelésben maradjon. Bármennyire szemben állunk is a mai államrendszerrel, nekünk mégis megbízhatóbb munkaadó, mint akármelyik más magánkapitalista.”51 Küzdött az állami kezelésben való változatlan megmaradásért a munkásság, a tisztviselők, a vezérigazgatóság, a Minisztérium! De kik voltak azok, akik mindezekkel szemben álltak? Az országgyűlésben 1932. április 12-én Dinnyés Lajos és Mojzer János felszólalásából kapunk erre pontos választ: „...Itt a házban adatokat hallunk arról, hogy a 33-as Bizottság tagjai közül 21-en 191 igazgatósági tagságot reprezentálnak. Szóval a kertellek, bankok, s a nagytőke érdekét képviselte elsősorban és teljesen hiányzott belőle a regulátor, mivel az ellenzék nem volt benne, és teljesen ki voltunk szolgáltatva ennek a 191 igazgatósági tagságnak. Ha a 33-as Bizottságban - amely tulajdonképpen, mint már innen meg is jegyeztetett, nem egyéb mint a Pesti Kereskedelmi Bank kibővített igazgatósági ülése - olyan kérdések kerülnek tárgyalásra, amelyeknél a bankok is jó kereseti lehetőségeket látnak, azt természetesen igyekeznek a saját részükre lefölözni.”52 49 Reggeli Hírlap. Miskolci napilap. 1931. október 21. XI. évf. 139 sz. 50 DGYLT. 2673/1931. XI. 25. 51 DGYLT. szám nélkül. A Szociáldemokrata Vas- és Fémmunkások helyi csoportjának 1932. január 10-én megtartott taggyűlése. 32 Az országgyűlés képviselőházának 69. ülése. 1932. április 19-én, kedden 470. p. és 1932. május 10-én 82. ülés 167. p. 200
