Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VII. Az első világháború és az újjáépítés (1913-1933)
I L becslés szerint - az összlétszámnak kb. 20%-át tette ki. A munkásállományú dolgozók közül 1 071 főt bocsátottak el 1924. július 1-től november 7-ig. A munkásállomány június 25-én 6 296 fő volt, amelyet a szanálási törvény értelmében október 25-ig 5 183 főre csökkentettek, ami 17,5% csökkentésnek felelt meg. Az elbocsátásokkal az ország- gyűlésben is sokat foglalkoztak.23 A nehéz viszonyok ellenére az engedélyezett állami beruházások tovább folytak a nagyolvasztó, a kerékabroncs hengermű, az acélöntöde, az ágyúgyár fejlesztése érdekében.24 A stabilizáció évében 1924-ben a hengerelt áruknál némi javulás mutatkozott, azonban még mindig voltak üzemek, melyeknek foglalkoztatása elég gyenge volt, mégis gyári összességben az évi termelés lassú emelkedést mutatott. Az 1923/24. számadási évben a nagyolvasztó építését tovább folytatták, míg a kerékabroncsgyártó berendezés elkészült és a gyártás kezdetét vehette.25 A nagyolvasztó építésének mielőbbi befejezése nemcsak diósgyőri, de országos érdek is volt. Ezzel nemcsak a drága importot tudták volna kiküszöbölni, de a folyékony nyersvas révén az acél önköltsége is csökkenhetett, ami a versenyképességet és a jövedelmezőséget is nagyban előmozdította és a nagyolvasztó beindításával a gyár az általános munkanélküliségen új munkásfelvételekkel enyhíteni tudott volna. Az új elektrokemence felállításának szükségessége már régebben felmerült, a fokozódó minőségi igények következtében - különösen a rugóacélok területén - most már a megvalósítás elengedhetetlen volt. A kerékabroncsgyártás 1925-ben már javában folyt, a minőségi gyártás azonban egy gurítókemence beállítását tette szükségessé, amit az 1925/26 évi költségvetésbe fel is vettek.26 A tégelyacél kohót, mely alapításától kezdve a vegyműhelyhez tartozott, 1925-ben az acélművekhez csatolták, így végre az acélgyártó egységek a továbbiakban egy vezetés mellett dolgozhattak.27 A Trianon utáni súlyos évek a hengerművek foglalkoztatásában nagy ingadozást, műszaki fejlesztésében pedig pangást jelentettek. 1926-ben némi változás következett be. Még közvetlenül a világháború előtt elhatározták a gerendasor teljesítménynövelése érdekében a sor külön elektromos meghajtásának és a hozzá szükséges ligner csoportnak a létesítését. A megvalósulás 1926-ben bekövetkezett, a berendezést a Magyar Siemens- Schuckert Művek szállították. Ezt a gépcsoportot - megkülönböztetésül a blokksorétól - a II: számú Ilgnemek nevezték el és az ligner gépházban közvetlenül a blokksori csoport mellé helyezték. A lényeges különbség a konstrukcióban a lendítőtömeg megoldásánál volt, csak 1 db lendítőkereket alkalmaztak 42 tonnás súllyal. A sorvonó motor teljesítménye mindössze 400 lőerővel maradt el a blokksorétól, tehát az 12 200 lóerőre volt képes, miközben fordulatszáma 100 és 150 között változott percenként. Igen célszerű gondolat volt a blokk és gerendasori sorvonó motorokat egy tengelybe telepíteni és kormos, állítható kapcsolóval összeköthetővé tenni. Ennek hasznát a későbbi években lehetett látni - amikor - főleg a blokksori öregebb áramátalakító gépcsoportnál - átütések következtek be. Ilyenkor átkapcsolással szakaszos üzemet lehetett fenntartani, váltogatva a sorokat. 23 DGYLT. 32742/1924. 24 DGYLT. 40430/1923. 25 DGYLT. 2094/CIX. 1924. 26 DGYLT. 21/eln. 1925. 27 DGYLT. 41/eln. 1925. 182
