Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VII. Az első világháború és az újjáépítés (1913-1933)
dolgozni. Az ágyúgyár építése annyira befejeződött, hogy az épületek az időjárás ellen védve voltak, de az üzemben a munkát megkezdeni nem lehetett, mert - mint már említettük - a gépeket a megszálló román hadsereg hadizsákmányként elszállította.11 A háború után 1920 elején titkos tárgyalások indultak meg a magyar kormány és egy francia tőkés csoport között. A magyar kormány annak érdekében, hogy a francia kormány támogatását a békeszerződési tárgyalásokhoz megszerezze, messzemenő gazdasági engedményekre volt hajlandó, a francia tőkés csoportnak. 1920. április 7-én kezdődtek a tárgyalások, melynek során a diósgyőri vasgyár 90 évi bérbeadása is szerződési téma volt a MÁV 90 évi bérlete mellett. A tárgyalásba augusztus elején bekapcsolódtak a francia és a magyar vezérkar megbízottjai is. A bérbeadási tárgyalások azonban részben az angol kormány erélyes közbelépésére, részben pedig a szovjet-lengyel háború befejezési miatt 1920. november végén eredménytelenül fejeződtek be. A diósgyőri gyár így megmenekült egy hosszú távú bérbeadástól.* 12 Talpra állás a világháború után A háború befejezése után a magyar vasipar válságos helyzetbe került. A béke- szerződés értelmében elvesztette az ország vasércbányáinak 80%-át, vas- és fémiparának 49,3%-a, vasútvonalainak 60,3%-a került elcsatolásra. A mintegy 4 millió mázsára rúgó korábbi vastermelés negyedrészére, 1,2 millió mázsára olvadt le.13 A háborút követő években nemcsak a katonai megrendelések maradtak el, hanem megszűnt az a tényező is, amely a háborús készülődésen kívül elsősorban ösztönözte a korábbi évtizedekben a vas- és gépipar fejlődését: a nagyarányú vasút- és hídépítés, a vasúti gördülőanyag- és hajógyártás. Az ország vasipara nyersanyag-hiánnyal küzdött, a külföldi nyersanyagok behozatala pénzügyi nehézségbe ütközött. Az új ország területen egyedül csak az ózdi gyár rendelkezett nagyolvasztókkal, a diósgyőri nagyolvasztók még csak építés alatt álltak. A diósgyőri- és csepeli gyár martinkohóit az ózdi gyár egyedül ellátni képtelen volt, behozatalra volt szükség. Vasérc lelőhelyeink közül csak a rudabányai vasércbánya maradt meg, melynek évi termelését átlagban 2 millió q-ra becsülték. Ez a mennyiség a belföldi vasipar szükségletét nem fedezte, hiszen 1919 előtt is szükség volt már importra. Az új országterület piacának felvevőképessége a megmaradt vasipar termeléséhez képest aránytalanul kicsivé zsugorodott össze úgy, hogy az első időben megfelelő megrendelések hiányában a diósgyőri gyár sem tudta berendezéseit kihasználni. A meglévő 14 martinkemencéből csak kettőt-négyet lehetett üzemben tartani, a régi hengerdében a sín- és bocssor csak felváltva dolgozott, az új hengerdében pedig hol egy, hol két műszakban dolgoztak. Az üzem egyenletes menetét a nyersanyag hiánya is erősen hátráltatta. " DGYLT. 28162/1920. 12 Nemes Dezső: Az ellenforradalom hatalomra jutása és rémuralma Magyarországon 1919-1921. Budapest. 1953. 390-395.; OL. KÜM. rés. pol. 1920. 11-114. p. 13 Magyarország gazdasági térképekben. Szerkesztették: Edvi Illés Aladár és Halász Albert. Budapest. 1920. Hornyánszky Viktor nyomdája. Budapest. 59. p. 177
