Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

VII. Az első világháború és az újjáépítés (1913-1933)

acélbunkerek, a szabad érc- és koksztárolótér döntő hidjai és megkezdődött a gépházak építése is (51. ábra). Az építésnél a hiányzó munkásokat olasz és orosz hadifoglyokkal pótolták.

51. ábra. Az épülő I-es nagyolvasztó léghevítői

1917-ben a háború terheit, a drágaságot mind fokozottabb mértékben érző munkásság a háború befejezését kívánta. A munkásság hangulatát legjobban az 1917. augusztus 2-án kitört sztrájk jellemezte; a munkabeszüntetések hatását pedig a termelés visszaesése mutatja. Ettől az időtől a már évek óta tartó rohamos emelkedés fokozatosan visszaesésbe váltott át. A munka folyamatosságát már az egymást követő erőszakos intézkedésekkel sem sikerült fenntartani.7

Fokozatosan bővült a Martin-acélműben a kemencepark, és egyre nagyobb figyelmet fordítottak a segédberendezések fejlesztésére is. Az első világháború érezhető acélgyártási konjuktúrája nagyobb, 25-30 tonnás kemencék építését eredményezte. A kemencék teljesítményének fokozása céljából korszerűsítették az adagolást. A 30 tonnás kemencét villamos adagolódarukkal, mágnes darukkal együtt helyezték már üzembe. A nagy öntvények és kovácsdarabok gyárthatósága érdekében az üstök és kokillák méreteit is növelték. Az első világháború során már 40 tonnás tuskókat is öntöttek. Valamennyi SM-kemence változatos programot elégített ki, mégis a gyártmányok döntő többsége a vasúti sín volt.

7 Kiszely-Soós-Zádor: Vázlatok a diósgyőri vaskohászat 190 éves történetéből. Az új diósgyőri vasgyár. Miskolc. 1960. 65. p.

172