Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VI. Az állami vaskohászat és a gépipar egyesítése (1900-1913)
teilen és a tájékozottság teljes hiányát mutató cikkben támadja az állami vasműveket. Megállapítja, hogy az állami ipar legnagyobb baja a mérnöknemzetgazda előtt az, hogy ebben az iparban a tehetséges műszaki munkaerők nem tudtak érvényesülni. A gyárak élén álló igazgató nem a maga tehetségéből felvergődött, hanem olyan egyén, aki protekció által került fontos pozícióba. A diósgyőri gyár termel vényeiről megállapítja, hogy a MÁV a volt osztrák-magyar vonalak kivételével mindenütt a diósgyőri vas- és acélgyár készítette síneket, váltókat és keresztezéseket tartozott lefektetni, ámde ezek a túl magas beszerzési ár dacára oly silány anyagból készültek, hogy átlagosan körülbelül csak hat-nyolc, vagy talán csak tizedrész annyi ideig tartanak, mint például az osztrák cégek sokkal olcsóbban beszerezhető ilynemű cikkei. A fennforgó baj nem a gyártásnál felhasznált anyagok rosszaságában van, hanem a helyes gyártás által igényelt szakképzettség hiányában. Ez a megjelölője az állami gyáraknak és minden állami üzemnek, a kiváló szakképzettség hiánya. Véleménye szerint ide vezet a tehetségek érvényesülésének legnagyobb ellensége a protekció. A továbbiakban hasonló hangnemben ócsárolja az állami vasműveket és mint végső következtetést levonva írja: „A baj annál aggasztóbb, mert minden cikkek gyártására, melyekkel az állami művek foglalkoznak, ... minden percben akadna magánvállalkozó, ki a szabad verseny alapján az illető gyártási ágakat rövid idő alatt versenyképes színvonalra emelné.”44 Ez a támadás az első volt, mely valósággal „ócsárolta” a diósgyőri gyár termékeit. Katona Béla kiváló közgazdasági író, - aki nem tartozott az állami vasmüvek barátai közé - a Pesti Napló elolvasása után a „Nemzetgazdasági Szemle”-ben ezzel a támadással kapcsolatban cikket írt. Leszögezi mindenek előtt, hogy továbbra is az állami vasművek üzemeinek kiterjesztése ellen van, mely felfogása elvi természetű, hangsúlyozza azonban, hogy a gyárnak sem belső vezetését, sem műszaki berendezését az abszolút jóságát egyáltalán nem érintik. Érinthetik legfeljebb annyiban, hogy teljességgel magukévá teszik a magyar műszaki világnak azt az egyértelmű felfogását, hogy az állami vasgyárak gyártmányai kivétel nélkül elsőrendű minőségűek. A Pesti Naplóra célozva megállapítja: „ ...mostanában több cikket közölt, amelyekben képtelen szamárságokat fecseg össze egy a hivatottság látszatában burkolódzó szakférfiú. Szakértelemről bizonyságot tesznek azon kijelentései, melyekkel éppen ott támadja a gyárat, amit nemcsak igazi szakemberek, hanem még a laikus fogyasztók is csak magasztalással emlegetnek ...” ... ” A diósgyőri sínek, különösen a Góliáth sínek európaszerte híresek éppen rendkívüli tartósságuk és szoliditásukról. Jellemzésül elég annyit megemlíteni, hogy sín-átvételnél a legri- gorózusabb vizsgálat sem talál soha kivetnivalót, bármely szállítmányból húzzák ki a szokásos próbának alávetendő szálat”. Katona Béla a vezetőséggel szemben elkövetett „piszkolódásokkal” kapcsolatban így ír: „ ...hát erre nézve csak az a megjegyzésünk, hogy bajos dolog megakadályozni abban a legyet ha mindenképpen az ember orrára akar szállni. Illetékes helyen meggyőződtünk arról, hogy gépipari vállalatainak vezérférfiai egyszerűen kicsinylő megvetéssel tárgyalták le azt az alaptalan, s mindenek fölött értelmetlen támadást.”45 A Pesti Napló cikke annyira felkavarta a kedélyeket, hogy a Bányászati és Kohászati Lapok is visszautasította annak megállapításait és a diósgyőri gyár minőségi gyártmányaival kapcsolatban a cikk szerzőjének magyarázatul ezeket írja: „Azt persze nem 43 44 Pesti Napló 1902. dec. 14. 342. sz. 16. p. 43 Nemzetgazdasági Szemle. 1903. évf. 2. sz. 5. p. - Katona: Támadás az állami vasművek ellen. 136
