Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

VI. Az állami vaskohászat és a gépipar egyesítése (1900-1913)

pénzügyminiszter ennek alapján az állami vasgyárak berendezéseinek tökéletesítését és kiegészítését is tervezete és 1904-1908 közötti időben 8 millió korona beruházásra kért javaslatot. A gyár igazgatósága a kilátásba helyezett fejlesztésnél két célt kívánt elérni: 1. a gyártmányok önköltségének lehető csökkentését és 2. a gyártmányok minőségének lehető javítását. Az önköltség csökkentésével elsősorban a nagy szénfelhasználást kívánta meg­szüntetni, új generátorok építésével, továbbá a régi elavult gőzgépek felcserélését elekt­romos meghajtásúakra. Az anyagjavítást célzó berendezések közül elsősorban egy blokkhengersor felál­lítását irányozták elő, hogy legalább 40 mázsás acéltuskókat is tudjanak előnyújtani. Ez a hengersor gondoskodhatott az anyag jobb átdolgozásáról, és így a mindinkább fokozó­dó minőségi követelmények kielégítéséről. A blokkhengersor létesítésével a minőségja­vításán kívül még lényeges megtakarítás is elérhető, mely a Martin-acélműben nagyobb tuskók gyártásakor kokilla megtakarításban nyilvánulhat meg, a hengerműnél pedig a tuskók meleg beadagolásával csökkenő gáz-szén felhasználásában. Csökkenthető az ön­költség a hosszabb sínek gyártásával járó kisebb hulladékkal is. Általában egy blokk­hengermű beállítása esetén anyagban, tűzpestekben és munkabérekben jelentős meg­takarítás érhető elé, tehát a blokkhengersor felállítása a program keretében kívánatos. A fejlesztés további célja az új Martin-kohó nagyobb kemencékkel való bővítése, hogy a kovácsműhelyt az eddiginél nagyobb tuskókkal tudják ellátni és így nagyobb ko­vácsolt darabok legyenek gyárthatók. A nagyobb adagok alkalmazásával költség-megta­karítás érhető el és nem utolsósorban a szükségletnek megfelelő tuskó termelhető (39. ábra). 39. ábra. A Siemens-Martm-acélmü kokillacsarnoka a 20. század elején 132

Next

/
Oldalképek
Tartalom