Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
VI. Az állami vaskohászat és a gépipar egyesítése (1900-1913)
zetője, az országban először alkalmazta a martinkemencéknél a bázikus bélést és ezzel a foszfor és kéndús felsőmagyarországi nyersvasat jó minőségű acéllá dolgozta fel. Ennek a technológiának a bevezetésével a diósgyőri gyárat újabb megrázkódtatásoktól és veszteségektől mentette meg. Nevéhez fűződik az acélöntésű kerékváz és az Alduna szabályozásánál használt sziklavéső gyártásának bevezetése. Benne a diósgyőri gyár egyik legnagyobb acélgyártóját és fejlesztőjét tiszteljük. Técsey igazgató utódává Fleischmann Győző felügyelőt nevezték ki, aki 1873 év márciusától 1881 szeptemberig a budapesti Államvasutak Gépgyárában dolgozott, az egyesüléskor mint gépészmérnököt helyezték át Diósgyőrbe a gépészeti osztály főnökévé, majd a gépműhely vezetője lett igazgatóvá történt kinevezéséig/0 Az 1901 évi vasipari pangás ismét felszínre hozta a magán és állami vasgyárak vitáját. Kifogásolta a magánipar, hogy az Államvasutak szükségleteit versenytárgyalás nélkül — kizárólag az állami vasmüvek kapják és a kereskedelmi cikkek elárusításánál is erős versenyt támasztanak a magániparnak. A hazai vasiparnak mind nagyobb harcot kellett vívnia az osztrák vasiparral. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara évi beszámolójában megállapította, hogy „... a magyar vasipar ellenálló képessége az osztrák versennyel szemben gyengült, amit sokan az állami üzemek versenyének, illetőleg hatásának vélnek tulajdonítani.”30 31 A magánipar szerint tehát - mint eddig minden válságos időben - minden bajnak a forrása az állami vasmüvek versenye volt. A kovácsolt termékekben is mindinkább fokozódott a verseny az osztrák és magyar vállalatok között, de a belföldi verseny is élesedőben volt. Osztrák részről Trinec és Temitz, magyar részről Diósgyőr és Resica versenyezett egymással.32 A vasiparban a már évek óta tartó pangás 1902-ben némileg enyhült, azonban az eredmény korántsem volt kielégítőnek mondható. Diósgyőri vonatkozásban az eredmények javultak, - az évi nyereség 609.739.41 korona volt - országos viszonylatban azonban a foglalkoztatottság továbbra is alacsony. A verseny az állami és magánvállalatok között tovább élesedett, s mind több oldalról hangzott el az állami vasmüvek eladásának követelése. A Magyar Vaskartellnek a diósgyőri gyár kivételével a volt kincstári gyárak voltak tagjai. 1900-ban a kormány utasította az Állami Vasművek igazgatóságát, értesítse a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű Társaságot, mint a kartell vezető cégét, hogy a Magyar Állami Vasművek, tekintettel a Resicai Vasmű kilépésére, a magyar vasművek kartelljét felmondottnak tekinti. Egyúttal a Magyar Állami Vasművek igazgatósága kifejezést adott azon bajának, hogy a magyar vasművek minél előbb szövetkezzenek és a szövetségbe a diósgyőri gyárat is bevonják. Ezzel a diósgyőri gyár is a kartell tagjává kívánt válni. Az új vaskartell-szerződést 1902. július 1-én 10 évre kötötték meg, ebben már a diósgyőri gyár is tagként szerepelt, ez a tény azonban a magánipar és az állami ipar közti harcot semmiben sem csökkentette. A kartell-megállapodás szerint a szerződés tartama alatt keréktalpakat (kerék- abroncsot) csak a resicai vasgyár gyárthatott, kovácsolt darabokat a resicai vasgyár és az 30 A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1901 évi jelentése. 148.p. 31 Mint 250/. 151. p. 32 BKL. 1900. évf. 23. sz. 372. p. 130
