Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

V. A töretlen fejlődés korszaka (1888-1899)

33. ábra. A Martin-acélgyár épülete. Előtérben a kép bal oldalán Técsey Ferenc

A nagyolvasztó hiánya a leállítástól évről-évre mint egyik legnagyobb megoldandó probléma foglalkoztatta a gyár vezetőit. 1895-ben, midőn az elkövetkezendő évek nyersvasszükségletének fedezése érdekében a tárgyalások megindultak, gr. Andrássy Géza felsőmagyarországi nagyolvasztóit megvételre felajánlotta, azonban mint a gyár régi nyersvasszállítója az eladás előtt még a diósgyőri gyár 1896. évi igényét szerződésileg le kívánta kötni. Ebből az alkalomból a budapesti igazgatóság a kereskedelmi minisztert arra kérte, tegye lehetővé, hogy a Vajdahunyadi Vasmű a vezetése alá kerüljön és így a diósgyőri gyárat addig is, míg ott a nagyolvasztó felépülhet, olcsó nyersvassal Vajdahunyadról időben elláthassa. Ezt a javaslatot az előző kereskedelmi miniszter helyeselte, de végrehajtásra nem került sor, azért vetették azt fel ismételten. Továbbá annak a véleményének is kifejezést adott, hogy ha az Andrássy-féle vasgyárak eladásra kerülnek, azokat elsősorban a diósgyőri gyár részére kellene megvenni, mert a Bessemer- acélmü részére ezek az olvasztók kiváló nyersvasat szállítanak. Ennek a kérdésnek a mielőbbi megoldását szükségesnek tartották, mert egy esetleges válság idején olcsó nyersvas hiányában a diósgyőri gyár katasztrofális helyzetbe kerülhet. Förster igazgató a kérdés támogatását és mielőbbi megoldását kérte.12

A sorozatos és logikus érvek alapján a kereskedelmi miniszter 1895. december 22-én a pénzügyminiszterhez intézett átiratában ez ügyben a következőket írta: „...múlhatatlanul szükségesnek tartom, hogy ezen gyárak egy nagyolvasztó és vasércte12 DGYLT. 62/eln. 1895.

105