Dobrossy István: Szentpáli István 1861-1924. Élete és munkássága (Miskolc, 2003)
Szentpáli István Miskolc történetében
luxus és szenny között méterekre csökken a távolság akkor, amikor a legtöbb európai országban eléri legmagasabb csúcsát az egyenlőtlenség. Periférikus nyomornegyedek és bűzölgő hátsó udvarok között csillog a korzók, a sétálóutcák világa. A gazdasági elit talán még nem érzi, a kultúra viszont már jelzi a dekadenciát: klasszikus, kiegyensúlyozott formák helyett szecessziós burjánzást, mindenható ráció fölé és mögé pedig tudattalan végzetszerűséget hoz a „fin de siècle"2. A kontinens boldogabb fertályához képest, ha lehet, még erőteljesebb az átmeneti kor ambivalenciája Közép-Európában, mindenekelőtt a térség vezető államalakulatában, az Osztrák-Magyar Monarchiában. Vitathatatlanul felgyorsul a gazdasági modernizáció és a polgárosodás a dualizmuskori Magyarországon. Karakteresen szabadelvű ihletésű az időszak jogszabályainak többsége, a rendszer polgári jellegű alkotmányosságon és parlamentalizmuson nyugvó, a rendi, feudális kereteket gyakorlatilag felszámolja a liberális éra. Jelentkeznek a - fentebb említett és Európa nyugati felét is érintő - korszerű társadalmi problémák, ezek mellett azonban tovább élnek, még inkább újjá élednek a tradicionális normák és szokásrendszerek jellegzetességei. A hazai polgárosodás évtizedeinek közéletét archaikus, „úri" attitűdök és magatartási minták hatják át, sőt, ezek inkább dominánsak, mint a demokrata értékrendet követő megnyilvánulási formák. 1848 tartalmából leginkább az „egyenlőség" igénye válik köddé, egyfajta rangkórság uralkodik el a társadalmon és vonja igézetébe még a polgári rétegeket is. A származás és a hivatal tekintélye deformálja a hazai liberalizmust, a köztisztviselő nem csupán több bérre vágyik, hanem a magasabb fizetési osztályba kerüléssel járó „tekintetes", „nagyságos", „méltóságos", ne adj isten, „kegyelmes" megszólítás után sóvárog, talán még a pénznél is jobban. Anyagiakról egyébként sem ildomos szót ejteni, az a polgár, a zsidó reszortja, „úri" emberek között az ilyesmi párbajt von maga után. A Noszty fiú, Szindbád, a „Gavallérok" és a zsarátnoki „Rokonok" világa ez, melynek merevsége és kafkai légköre az öngyilkosságok tekintetében primátust biz2 Francia szóösszetétel, amit a XIX. század végének, megnevezésére adoptált az európai köznyelv. Párizsban ezzel a címmel színdarabot mutattak be 1884-ben, később a főnév jelzőként állandósult, századvégi hangulat, elidegenedés, tömegesedés stb. szerkezetekben. 8
