Csorba Csaba: Sátoraljaújhely 1261-1986 (Sátoraljaújhely, 1986)

Hőgye István: Eseménytörténet 1711-1849-ig

számban működtek itt, de a városi árszabásokból kitűnik, hogy süve­gesek, erszénygyártók, ötvösök, gombkészítők szintén laktak a vá­rosban. A lakosság és a földesúr közötti függést az urbáriumok sza­bályozták, nevezetes az 1759-ből származó a Trautsonokkal kötött urbárium, mely szerint egész telkenként 9 magyar forint taxát kel­lett fizetni, a fél, negyed stb. résztelkesek ennek töredékét. Hosz- szúfuvarral, ajándékokkal is tartozott a város közössége,az adót két részben fizethették. Ez az urbárium a szolgáltatások konkrét meghatározását, érdekes adatokat tartalmaz a város akkori állapo­tára, gazdálkodására. Kitűnik, hogy az uraságnak 4 szőlője az Ore­mus, Boglyoska, Váralja, Dörzsik volt, melyeket nem az országos szo­kás szerint robottal, hanem napszámos bérmunkával dolgoztatott a földesúri vincellér. A rét, legelő és az erdő használata a telkek arányának megfelelően szabad, egyedül a Long-erdő tilalmas, a mak­kolásért 4 krajcárt kellett fizetni sertésenként. Az urbárium rög­zítette azt az évszázados és máig tartó gyakorlatot, hogy heten­ként kedden és pénteken piacot tarthatott a lakosság. Ez a szerző­dés felsorolta a földesúri jogokat, az urasági épületeket feltün­tette: a Hecske városrészen két emeletes házat, egyikben az uraság ügyvédje, másikban vincellérje lakott, melyekhez gazdasági épüle­tek, pincék, magtárak, sör- és pálinkaégető ház tartozott. Az ur­bárium szerint a földesúr két kocsmát tart, egyiket a Ronyva mel­lett, másikat a piacon, a Ronyván két malma, a város területén két mészárszék a lakosság használatában van. A fentiekhez képest az 1774. évi,a földesúri terheket az egész országban egységesítő Mária Terézia-féle Urbárium a város terheit növelte. Újhely esetében az egész telek nagysága 20 hold szántót, 10 ember-kaszáló rétet ház­zal, udvarral, kerttel belső telket jelentett. Erdőt, legelőt ez­után is szabadon használhatták, de bort csak Szent Mihály naptól Szent György napig árulhatott a lakosság. Az 52 igás vagy 104 nap gyalogos robot, melyet az egész telkes jobbágynak kötelessége lett volna ledolgozni, itt nem volt gyakorlatban, mivel a majorsági gaz­dálkodásnak nem alakultak ki az országos jellemzői a szőlőművelés miatt. A robotmunka helyett bérmunka alkalmazása terjedt el a sző­lőművelésben, borkészítésben és az itt élők, ha nem is volt szőlő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom