Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)
Összegzés
Összegzés Miskolc a regionális szerepvállalásban mint kereskedőváros vált ismertté. Erre alkalmassá tette a megfelelő táji adottság a földrajzi környezet. A várost nyugat-keleti irányban átszelő Szjnva patak nemcsak árvizeket okozott és rombolta az épített környezetet, hanem a rajta emelt gabonaörlő, köleshántoló és kalló malmok folyamatos és jelentős gazdasági hasznot hajtottak bérlőiknek, tulajdonosaiknak, végső soron a városnak. A Sajó folyó észak-déli kapcsolatot biztosított, de egyben lehetőséget adott a település keleti irányban történő terjeszkedésének. A Sajó folyó gazdasági és a kereskedelmi kapcsolatokban betöltött szerepét jól mutatja, hogy még az első világháború előtti években is komolyan foglalkoztak hajózhatóvá tételével. Miskolc tehát kapcsolatot jelentett az alföldi és a felvidéki területek között, meghatározó szerepet töltött be a kétféle táji egység gazdasági kapcsolatában. A kereskedelemnek fontos képviselői, irányítói voltak az un. görög kereskedők a XVIII—XIX. szpzpdban, majd hasonló jelentőségre tett szert a zsldó kereskedelem a XIX. században és a XX. század elsőfelében. A tranzit kereskedelem fő tárgya a bor, a gabona és a gyapjú volt. Előbbi a XIX. század végi filoxéra pusztításáig virágzott, utóbbi termékek a XX. század edd harmadáigjelentettek komoly forgalmat és bevételt. A kereskedelemnek meghatározó színtere volt a mindenkori piac, amely a XIX. század végén, a XX. század elején „került ki” a belváros utcáiról, tereiről a város keleti sgélére, a mindenkori gabonavásár térre. Ekkortól a piacnak és vásárnak egyaránt színtere lett ez a 11 ezer négyzetméteres térség. Ésszerű hasznosítására, árunemek szerint szakosodott terek elválasztására, elkülönítésére, praktikus beépítésére többféle elképzelés és terv is született. Az első komoly építészeti alkotás 1926-ban jelent meg majd további három építészed objektum a XX. század második felének „terméke”. Azt az alapelképzelést, hogy a piac a „zárt falak mögött ”, tehát a vásárcsarnokon belül maradjon, soha, még csak rövid időre sem sikerült megvalósítani. Ezért a „kézből” árusítás mind a mai napig megmaradt, s valószínű ez adja a piac különleges hangulatú varázsát. A kötet hat fejezetre bontott anyagában a miskolá piacok, vásárok sokoldalúságát, sokszínűségét igyekeztem bemutatni. A korábbi időszakokra vonatkozóan nagymennyiségű levéltári anyag állt rendelkezésemre. A XIX. század végétől, XX. század elejétől történeti forrásként lehetett használni a miskolci sajtó anyagát. Különleges forrástjelentett a miskolci Eszak-Magyarország c. napilap sajtóanyaga, amely az 1970—1990 közötti évtizedeket dokumentálta a városban és a megyében. Ez a fotóanyag néhány éve a Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei Eevéltár gyűjteményébe került, s így az — illusztrációk esetében — a bőség zavarával kellett megküzdeni. Ezt abban a reményben tettem, hogy az írott szöveg és az illusztrációs anyag elfogadható arányát sikerüljön megtartani. 225
