Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)
A piac, a vásár, mint a vendéglátás és szórakozás, az információcsere színtere. (Miskolci különlegességek, legendák, históriák)
jutás, a győzelem evés-ivásos megünneplése; a jogvételi, avató áldomást, amelybe a bíró- és kántorválasztási lakomák éppúgy beletartoznak, mint a békepohár ivás, a legény- és leányavatók, vagy a céhek legényavató társaspoharai, harmadik csoportot az események, vagy hősök tiszteletére tartott emlékáldomások, míg a negyedik csoportot az adásvételi áldomások alkotják. E néprajzi szempontú csoportosításban megtaláljuk a helyét a városi jegyzőkönyvek történeti adatainak is. Anyagunk döntő többsége (szőlőkkel, pincékkel, házakkal, házhelyekkel és földekkel kapcsolatos bejegyzések) az adásvételi áldomások körébe, míg kisebb része (személyek beiktatásával, megvásárolható jogokkal kapcsolatos adataink) a jogvételi áldomások körébe tartoznak. A miskolci vásárok jellegzetes alakjai, „intézményei” A vásárhoz, sokadalomhoz jellegzetes alakok, foglalkozások, de termékek is hozzátartoztak. Ezek alkalmanként feltűntek, de voltak olyanok, akik tevékenységüket „intézményesítették”. A piacrendőri szabályzatok, vagy a kihágásokról készült feljegyzések említést tesznek a sáfrá- nyosról, a földre terített ponyváról áruló könyv- és kép(szentkép?)árusról, a magvakat áruló növénynemesítőről, a kertészről. Máskor feltűnik a panorámamutogatás (= képvetítő), a lovardás, vagy állatsereglet-mutatványos. A Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1940-ben egy hosszú írásban tárta fel a Búza téri vásárcsarnok jellegzetes figuráit: a tűzkő-árust, a vásári hordárt és a „taliga-kartell” működését. „A Csarnok előtt - írja a tudósító — ma éppúgy, mint tegnap és évekkel ezelőtt ott áll az «apacs», nadrágzsebébe süllyesztett kézzel, kacsintásra kész szemmel, hekust messziről érző szimattal, titkos helyeken rejtegetett csempészáruval, édesgyökérrel és tűzkővel.”“" Ha a tudósítást tovább olvassuk és nem nézzük az újságon feltüntetett évszámot, akár napjainkra is ismerhetnénk. Igaz nincsen tűzkő, de van helyette más, hiszen több mint hat évtized telt el azóta. Ami más műfaj, s több figyelmet érdemel, az a rajzoló (képíró), majd a vándor fényképész, amelyből a XX. század második-harmadik évtizedében vásári műterem lesz, tehát a Búza téren kialakul egy üzlet, amelyik reklámozza magát, s folyamatosan dolgozik. Nevezetesen a Lusztig-műteremről van szó, amely Lusztig Náthánhoz, mint alapítóhoz kötődik, majd a műtermi munkát fia, Lusztig János folytatta tovább 2211 Felsőmagyarországi Reggeli I lírlap, 1940. október 18. 148
