Iglói Gyula: Miskolc 19. századi városrendezési tervei és építési szabályzatai (Miskolc, 1992)

II. Fejezet - 4. A jóváhagyási eljárás

Sokkal jobban bízom a Nagyméltóságú Mi­nisztérium jogérzékébe, semhogy további indoko­lását is szükségesnek találnám kérelmemnek. Miskolc, 1899. szept. 29." Ezt a fellebbezést a városi képviselő közgyűlés 1899. október 10-én tartott ülésén tárgyalta meg. A 98/kgy/99. számú határozat szerint a fellebbezést „a vonatkozó előiratokkal és a 484/99. sz. megye­bizottsági határozat másolatával együtt Dl. fokú határozat hozatal czéljából Borsodvármegye t. al­ispánja útján m. kir. belügyminiszter úr Ő nagy­méltóságához" terjesztették fel. A belügyminiszter az ügyben 1901. október 21-én kelt 120160/III. 1901. sz. határozatot hozott 1901. október 21-én. Ezt a városi közgyűlés 1901. december 17-én ismerte meg. Megállapították a képviselők, hogy „a szabályrendeletek jóvá nem hagyásának indoka az, hogy a szabályrendeletek több rendbeli határozmánya az anyagi magánjog szabályaival és az 1881. évi XLI. t. ez. kisajátítási törvénnyel össze nem egyeztethető, a hogy a sza­bályrendelet téves alapokon nyugszik. A köz­gyűlés a szabályozási bizottság számára adta ki a rendeleteket átdolgozásra. Egyben foglalkozott a közgyűlés Adler Károly városi főrmémök tisz­teletdíj ügyében benyújtott kérelmével is, amelyet különfejezetben ismertetünk. A városi közgyűlés 1902. október 7-én tartott ülésén tárgyalta újból a városszabályozást: 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom